Csuka Zoltán Városi Könyvtár, Érd  
Elérhetőségek
Nyitva tartás
Kalendárium

január 12.
Murakami Haruki
(Japán, Kiotó, 1949. január 12. – )


Murakami Haruki 1949. január 12-én született Kiotóban. Szülei a japán irodalom „tudorai” voltak, mégis az ifjú Murakamit inkább a ponyvairodalom, a krimi, és legfőképp az USA kultúrája vonzotta.


Tokióban rendezőnek tanult, de mégsem helyezkedett el a szakmában. Itt ismerkedett meg Takahasi Jokóval, akivel össze is házasodtak. Közel 7 évig vezették együtt „Peter Cat” névre keresztelt jazzbárjukat.


Ezt követően döntött úgy Murakami, hogy főállásban az írói karrierjére koncentrál. És nem kellett sokáig várnia a sikerre: már első munkáival nagy népszerűségre tett szert. Időközben bejárta Japánt, élt Európában, de végül gyermekkori álmát beteljesítve az Egyesült Államokban telepedett le, ahol az írás mellett a tanítással foglalatoskodott.


Életrajzi elemekkel tűzdelt regényei és novellái mellett - Japánba visszatérve - műfordítással is foglalkozott: olyan híres szerzők munkáit tárta hazája olvasóközönsége elé, mint F. Scott Fitzgerald, Raymond Carver, Truman Capote és John Irving.


Könyveiből rövidfilmek és színdarabok is készültek, sajnos ezek hazánkban nem érhetőek el.

Irodalom:

A dokumentumok címleírásának lekérdezése folyamatban van...

Teljes kalendárium

Csuka Zoltán
Városi Könyvtár

Érd, Hivatalnok utca 12.
23/365470/1
- www.csukalib.hu -
- Írjon nekünk emailt! -
NYITVATARTÁS
Adószámunk: 15566991-1-13
SZJA 1%
Érdi Lengyel-Magyar Kulturális Egyesület
Adószámunk: 18706330-1-13