Csuka Zoltán Városi Könyvtár, Érd  
Elérhetőségek
Nyitva tartás
Kalendárium

december 8.
Tandori Dezső
(Budapest, 1938. december 8. –)


1938. december 8-án született értelmiségi családban. Magyar-német szakon szerzett tanári diplomájával kezdetben nevelőtanárként tudott elhelyezkedni, majd ’71-től független írói és műfordítói tevékenységet végzett. Ekkor már házasember volt, felesége Tandori Ágnes ugyancsak az írásnak és műfordításnak szentelte az életét.


Tandori első kötete 1968-ban jelent meg, ami újfajta látásmódjának köszönhetően azonnal az irodalmi élet középpontjába repítette.


Több műfajban is kipróbálta magát: írt krimiket Nat Roid álnéven, fantasztikus regényt G. S. Solenard néven illetve sorra jelentek meg műfordításai, esszéi valamint felnőtteknek és gyerekeknek szóló regényei, versei.


Írói sokszínűsége és forradalmi újításai nyomán rengeteg elismerést kapott, többek között József Attila és Kossuth díjjal tűntették ki, valamint a Nemzet művésze díjat is magáénak tudhatja.


A hetvenes évek végétől visszavonultan, az írásnak és a madarainak szentelte életét. Az 1990-es évektől lépett ki újra a nyilvánosság elé: utazgatással, olvasótalálkozókkal töltötte idejét.


1994-ben a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia is elérkezettnek látta az időt, hogy tagjai közé válassza. S bár ez nagy megtiszteltetés volt számára, egyre inkább nyugalomra vágyott, így fokozatosan a háttérbe vonult.

Irodalom:

A dokumentumok címleírásának lekérdezése folyamatban van...

Teljes kalendárium

Csuka Zoltán
Városi Könyvtár

Érd, Hivatalnok utca 12.
23/365470/1
- www.csukalib.hu -
- Írjon nekünk emailt! -
NYITVATARTÁS
Adószámunk: 15566991-1-13
SZJA 1%
Érdi Lengyel-Magyar Kulturális Egyesület
Adószámunk: 18706330-1-13