Csuka Zoltán Városi Könyvtár, Érd  
Elérhetőségek
Nyitva tartás
Kalendárium

november 1.
Teleki Sámuel
(Sáromberke, 1845. novembr 1. – Budapest, 1916. március 10.)

Magyar felfedező, utazó 115 éve született, az erdélyi Teleki család református ágának leszármazottja. Németországban a göttingeni és a berlini egyetemen folytatott tanulmányokat. Életcéljának új földrajzi felfedezések megvalósítását tekintette, ezért szervezett saját költségén tudományos expedíciókat Kelet-Afrika kevésbé ismert tájaira. Nevét viseli az általa felfedezett vulkán, valamint ő fedezte fel és nevezte el a Rudolf és Stefánia tavakat, amelyek a trónörökös párról kapták nevüket. Természettudományos, néprajzi gyűjtő munkája és hegymászó teljesítménye is jelentős volt. Több általa felfedezett növényfaj viseli nevét, ő készítette az első fényképfelvételeket Kelet-Afrika általa bejárt vidékéről. Tudományos munkájának elismeréseként még az első útról hazafelé, Kairóban tiszteletbeli tagjává választotta a Geográfiai Társaság, 1894-ben szintén tiszteletbeli tagsággal tüntette ki a Magyar Tudományos Akadémia.
Emlékére 1989-ben szobrot állítottak a magyar utazók érdi panteonjában, a Magyar Földrajzi Múzeum parkjában, 1993-ban pedig Érd egykori 8.sz Általános Iskolája vette fel a híres utazó nevét.

Teljes kalendárium

Csuka Zoltán
Városi Könyvtár

Érd, Hivatalnok utca 12.
23/365470/1
- www.csukalib.hu -
- Írjon nekünk emailt! -
NYITVATARTÁS
Adószámunk: 15566991-1-13
SZJA 1%
Érdi Lengyel-Magyar Kulturális Egyesület
Adószámunk: 18706330-1-13