Csuka Zoltán Városi Könyvtár, Érd  
Elérhetőségek
Nyitva tartás
Kalendárium

július 27.
Schaár Erzsébet
(Budafok, 1908. július 27. - Budapest, 1975. augusztus 29.)

Szobrász, Munkácsy-díjas (1962), érdemes művész (1972). Főiskolai tanulmányait Budapesten végezte, mestere Kisfaludi Strobl Zsigmond volt. 1932-ben elnyerte a fiatal művészek Szinyei-díját. 1935-ben házasságot kötött Vilt Tibor szobrászművésszel. Első igazi értékelője Ferenczy Béni szobrászművész volt. A hatvanas évek közepétől egyre következetesebben próbálta az építészeti elemek - falak, ajtók, ablakok - segítségével megidézni azt a teret, amelyben az ember napi tevékenysége zajlik. Ekkortól használta munkájához a könnyű műanyagot a hungarocellt, amely lehetővé tette számára, hogy elképzeléseit nagyobb léptékben, életnagyságú méretekben megvalósíthassa. 1974-ben Székesfehérvárott mutatta be új kompozcióját, az Utcát, mely képletesen és valóságosan is összefoglalója művészi pályájának: terein, falai között, ablakai mögött helyet kaptak és egymásra találtak az utolsó években készült figurák éppúgy, mint a megelőző évtizedek tudósokról, politikusokról, művészekről mintázott portréi. 1970-ben a Műcsarnokban rendezték meg nagy kiállítását. 1972-ben Antwerpenben és Genfben állított ki. Művészi hagyatékának jelentős részét a székesfehérvári István király Múzeum őrzi.

Teljes kalendárium

Csuka Zoltán
Városi Könyvtár

Érd, Hivatalnok utca 12.
23/365470/1
- www.csukalib.hu -
- Írjon nekünk emailt! -
NYITVATARTÁS
Adószámunk: 15566991-1-13
SZJA 1%
Érdi Lengyel-Magyar Kulturális Egyesület
Adószámunk: 18706330-1-13