Csuka Zoltán Városi Könyvtár, Érd  
Elérhetőségek
Nyitva tartás
Kalendárium

január 12.
Molnár Ferenc
(Budapest, 1878. január 12. - New York, 1952. április 1.)

Eredeti nevén Neumann Ferenc író, újságíró, egy német eredetű zsidó polgárcsaládban született. Középiskolai tanulmányai alatt már aktívan újságírónak készült, de szülei nyomására 1896-tól egy évig a genfi egyetemen, később Budapesten jogot tanult. Ebben az időszakban már cikkei jelentek meg a Pesti Hírlapban, a Budapesti Naplóban. Ekkoriban magyarosította nevét, azzal az indokkal, hogy felmenői közt akadt molnár. Első nagy feltűnést keltő írása az 1901-ben megjelent szatírikus regénye, Az éhes város volt. Első önálló színpadi műve A doktor úr, amely nagy sikert aratott az 1902. novemberi Vígszínházbeli bemutatón. 1906-ban feleségül vette Vészi Margit festő-írónőt, főszerkesztője, Vészi József leányát, ez a házasság azonban nem volt tartós. Fél év után különköltöztek, bár a válásra csak négy év múlva került sor. Egy lányuk született, Molnár Márta (mecénás, a Válasz című lap főszerkesztője, aki Sárközi György író felesége lett). Első külföldi színpadi sikerét 1907-ben aratta Az ördög című színdarabjával. Legnagyobb sikerét a Liliommal aratta, 1907-ben írta meg a mindmáig népszerű A Pál utcai fiúk című regényét. 1922-ben feleségül vette Fedák Sárit, de ez a házasság is hamarosan válással végződött. A fenyegető nemzetiszocializmus elől 1937-ben Svájcba, majd 1939-ben New Yorkba menekült. Amerikában forgatókönyveket és színdarabokat írt, 1949-ben mutatták be a Broadway-en Panoptikum című darabját. Harmadik felesége Darvas Lili színésznő volt. Unokái Horváth Ádám Kossuth-díjas filmrendező és Sárközi Mátyás író.

Teljes kalendárium

Csuka Zoltán
Városi Könyvtár

Érd, Hivatalnok utca 12.
23/365470/1
- www.csukalib.hu -
- Írjon nekünk emailt! -
NYITVATARTÁS
Adószámunk: 15566991-1-13
SZJA 1%
Érdi Lengyel-Magyar Kulturális Egyesület
Adószámunk: 18706330-1-13