január 15.
Kolozsvári Grandpierre Emil
(Kolozsvár, 1907. január 15. - Budapest, 1992. május 11.)

Író, kritikus, műfordító. Francia eredetű erdélyi családban született. A kolozsvári református kollégiumban tanult, 1924-ben családjával Budapestre költözött. 1928-ban a pécsi egyetem bölcsészkarára iratkozott be, ott végzett olasz-francia és filozófia szakon. Doktori értekezését Pirandellóról írta. Nem kapott tanári állást; a Statisztikai Hivatalban, majd egyidejűleg az Iparművészeti Iskolában, a Kisebbségtudományi Intézetben, ahol erdélyi ügyekkel foglalkozott, és a Népies Irodalmi Társaságnál dolgozott, ez utóbbi helyen a román sajtóról készített szemlét. Első regénye, A rosta 1931-ben az Erdélyi Szépmíves Céhnél jelent meg. A Nyugat, a Magyar Csillag és az Erdélyi Helikon közölte írásait. A II. világháborúban katona volt, hadapród őrmesteri rangot ért el, szovjet hadifogságba került. Hazatérve 1947-49-ben a Magyarok szerkesztője, 1946-49-ben a rádió irodalmi osztályának vezetője, majd helyettes műsorigazgatója volt. Szervezőmunkájával és irodalmi publicisztikájával fontos szerepet töltött be az irodalmi életben. 1950-ben a Hungária Kiadó, majd a Szépirodalmi Kiadó lektora lett. 1951 után írásaiból élt, ezek a Kortársban, az Új Írásban és a Jelenkorban láttak napvilágot, életműsorozatát a Magvető Kiadó adta közre.

Ismertebb művei: Elmés mulatságok (anekdotagyűjtemény), A csillagszemű, A boldogtalanság művészete, A törökfejes kopja (regények), A csodafurulya, A lóvátett sárkány (népmese feldolgozások), Az értelem dicsérete, Eretnek esszék, A beton virágai (tanulmányok).

Teljes kalendárium