Paulo Coelho:
A Zahir
2005

„Minden szerelem egy utazás”
Jorge Luis Borges szerint a Zahir fogalma a XVI. századi iszlám mitológiából származik, a jelentése pedig: valami, amit ha egyszer meglátsz, többé nem tudsz kiverni a fejedből. Ez lehet egy oszlop, egy pénzérme, egy rögeszme, vagy bármi, ami végül eluralkodik az egész életeden, és szentté vagy őrültté tesz. A Zahir tehát mindannyiunk egyetemes tapasztalata. Mindenkinek megvannak a maga rögeszméi. A legtöbb emberben a Zahir – legyen az a pénz, a szerelem, a hatalom vagy bármi – átváltozik valamivé, ami tönkreteszi az életüket, mert addigra már csak erre a rögeszmére korlátozódik.
Esther tízévi házasság után, búcsú nélkül hagyja ott férjét, a sikeres írót. A regény főszereplője, ahelyett hogy továbblépne és felfedezné, mennyi érdekesség van a világban, azon gyötrődik, mit csinálhatott volna másként, a saját múltjában keresgél, és képtelen mással foglalkozni, mint hogy megválaszolja a kérdést: Miért hagyott el a feleségem, amikor sikeres, tisztességes, becsületes és megbízható férfi vagyok?
Az író-főhős kétségek között vergődve, megszállottan keresi szerelmét. A kazah Mikhail személyében talál segítőre. Útja során megtanulja feladni önös érdekeit, elfelejti múltját, megszabadul személyes történetétől, mert csakis megtisztulva juthat el szerelméhez újra.
A feleség, Esther újságíró. Nem hajlandó áltatni magát, hanem elhatározza, hogy utánajár a dolognak, megkeresi a választ a legfőbb kérdésre: Mi dolgunk van ezen a világon, miért nem tudjuk soha megtalálni a boldogságot? Háborús tudósítónak áll. Esther választhatna magának más szakmát, és dolgozhatna például egy kórházban, ahol szintén nap mint nap szembesülhetne a betegséggel, a tragédiával, de ő kalandra vágyik. Keresi a kalandot, úgy érzi, hogy a kaland értelme egyben az élet értelme. Nőként joggal gondolja, hogy minden embernek megvannak a maga korlátai, amelyeket a háborúban tud a leginkább megközelíteni, háborúban mindenre képes az ember, a legnagyobb hőstettektől a legszörnyűbb cselekedetekig. Itt a legélesebb a konfrontáció, és a dolgok sokkal nyilvánvalóbbak, mint a mindennapi életben. Az átlagember, az átlag amerikai a hatalom érintésétől szörnyeteggé válik. Ugyanakkor a háborúban fedezi fel a „szeretet szertartását”, „az ember igazi lényegét”. „A háborúban azt láttam, bármilyen paradoxonnak tűnik is, hogy boldogok az emberek”.
Az író-főhős három évi keresés után leli meg Zahirját, a feleségét Kazahsztánban. A nő is várta a férjét: „Vártalak, ahogyan Pénelopé várta Odüsszeuszt, ahogyan Rómeó várta Júliát, ahogyan Beatrice várta Dantét, hogy megváltsa. A sztyeppe ürességét benépesítették az emlékeim, az együtt töltött pillanataink, az országok, ahol együtt jártunk, az örömeink, a veszekedéseink.”
Coelho e műve nemcsak a tőle megszokott bölcsességről tesz tanúbizonyságot, de bepillantást enged a brazil szerző életébe, összegzi írói munkásságát, tükröt tart vágyainak és kétségeinek, feltárja féltve őrzött titkait. Ebben az önéletrajzi ihletésű műben Coelho olyan közel engedi magához olvasóit, mint még soha. Saját bevallása szerint: „a hírességet mint olyant tematizálom, és a híres ember felelősségét próbálom elemezni. Másrészt viszont engem természetesen nem hagyott el a feleségem, és az egész keresés meg a szerelmi történet megváltoztatásának a rögeszméje nem más, mint egy út, amely fiktív ugyan, de a világ mai állapotát tükrözi”.

Vasné Tóth Kornélia

Összes ajánló