12 majom

Egy 1995-ben készült, ám mostanában DVD-n is megjelent amerikai, különleges sci-fi filmet ajánlok figyelmükbe, melyet Terry Gilliam, a Monty Python társulat tagja rendezett.
Az idő és az emlékezés problémái körül szerveződő történetben a főszerepeket Bruce Willis, Madeleine Stowe és Brad Pitt játszák.
A történet kiindulása dióhéjban: James Cole (Bruce Willis) egy fegyházban raboskodik, és gyötrő álmaiban egy kisfiú szemével látja, amint lelőnek a repülőtéren egy férfit. Cole földalatti világban él, mert az emberiség 99%-át elpusztította egy titokzatos vírus. Társadalmuk haldoklik, ezért természetesen analizálni kívánják a halálos kórt. Cole-t visszaküldik az időben a járvány elterjedését megelőző hónapokba, feladata az információgyűjtés. Nos, a továbbiakat nem árulom el, de ne várják, hogy Willis, mint akcióhős, jön, lát, lő, üt és győz – ahogy megszoktuk tőle. Ebben a filmben a közismert színész sokak szerint eddigi pályája legjobb alakítását nyújtja, érzékenyen megformálva figuráját, s bebizonyítva, hogy rendelkezik drámai érzékkel, és képes túllépni a "világot megmentő" skatulyán.
Említésre méltó Brad Pitt teljesítménye is – ő sem a sokak által kedvelt "szépfiút" hozza. Elmebeteget formál meg, egy teljesen őrült karaktert, de fonák módon az ő szájából hangzanak el azok a gondolatok, amelyek megdöbbentőek, ám igazak. S hogy nem a női rajongás beszél belőlem, amikor dícsérem őt: 1996-ban Golden Globe díjat kapott alakításáért, a legjobb férfi epizódszereplő kategóriában.
Terry William filmje az utolsó kockákig sok meglepetést, s nem kevés feszültséget hordoz. Az alkotás skizofrén alaphangulatát Paul Buckmaster egyedülálló zenéje teszi még hatásosabbá. Olyan film, melyet végignézünk, aztán a befejező képek után: "Hogy is van? Mégegyszer!" felkiáltással legszívesebben elölről kezdenénk. Hatása alá kerülünk, s még napokig, hetekig előugranak gondolataink közé szürrealisztikus jelenetei. Olyan film, amely végletes érzéseket vált ki nézőiből, van, aki rajong érte, és van, aki azt kérdezi, ki volt az az eszement az Universalnál, aki kamera közelébe engedte ezt az őrült stábot? Lehet szeretni vagy nem szeretni, de közömbösnek maradni nemigen tud senki.
Bár nem habkönnyű nyári szórakozás, érdemes megnézni, érdemes elgondolkodni a filmbéli őrültek és "normálisok" mondatain, megéri elviselni komorságát – cserébe egy filmtörténeti jelentőségű élményért.

Nida Judit

Összes ajánló