Csuka Zoltán Városi Könyvtár, Érd  
Elérhetőségek
Nyitva tartás
Könyvajánló

Ellen Alpsten:
A cárnő
Szerető, anya, feleség, gyilkos
2021

I. Nagy Péter, minden oroszok szeretett és rettegett cárja a halálos ágyán fekszik, de örökösét nem nevezte meg.
Az egyetlen felnőtt kort megért fia a cár kegyetlen bánásmódjának köszönhetően évekkel korábban meghalt, unokája pedig még túl fiatal az uralkodáshoz. Ekkor lép elő a cár második felesége, a szegény sorból hihetetlen módon felemelkedett Katalin, aki kellő érzékkel és némi ármánnyal úgy irányítja a sorsot, hogy a cár halála után ő maga kerülhessen a trónra. Ezzel ő lesz I. Katalin cárnő, Oroszország első női uralkodója.
Ellen Alpsten lebilincselő elbeszélése a jobbágyból mosónővé, a cár szeretőjéből pedig a feleségévé váló Marta Skawroñska kalandos életét meglehetősen pontos történelmi hűséggel tárja az olvasók elé, A cárnő mégis szinte mesébe illő. A fényűző mulatságok, a kegyetlen háborúk és az udvari intrikák világában egy írástudatlan, de okos és erős nő megváltoztatja a sorsát, és vonzó külsejének és hihetetlen lelki erejének köszönhetően Európa egyik legnagyobb birodalmának a vezetőjévé válik. Ilyen történetet csak maga az élet írhat.
Forrás. Líra

A dokumentumok címleírásának lekérdezése folyamatban van...

Összes ajánló

Csuka Zoltán
Városi Könyvtár

Érd, Hivatalnok utca 12.
23/365470/1
- www.csukalib.hu -
- Írjon nekünk emailt! -
NYITVATARTÁS
Adószámunk: 15566991-1-13
SZJA 1%
Érdi Lengyel-Magyar Kulturális Egyesület
Adószámunk: 18706330-1-13