Csuka Zoltán Városi Könyvtár, Érd  
Elérhetőségek
Nyitva tartás
Könyvajánló

Földvári András:
Ez az én világom
Jó emberek, különös élmények távol és közel
2021

Földvári András, Magyarország legviláglátottabb embere Elmentem világgá! című kötete után újra mesél. 2020 egyik legnagyobb könyvsikerének szerzője Ez az én világom című könyvében újabb kalandjait osztja meg az olvasókkal a világ minden tájáról.
E kötet azonban most egy kicsit többet és mást is nyújt: az élmények és színes történelmi érdekességek mellett fontos szerephez jutnak benne azok az emberek, akik felejthetetlen élménnyé varázsolták a magyar világjáró utazásait. Barátai, útitársai nemcsak arra tanították életfilozófiájukkal a bolygó magyart, hogy a világ színes és érdekes, hanem azt is megmutatták neki, hogy az minden ellenkező híreszteléssel szemben jó is. Ebbe a világba hív a szerző mindenkit, aki képzeletben vagy akár valóságosan is útra kelne vele.
„Ha András-módra utazunk, az országok hétköznapi életét kaphatjuk szuvenírnek, megismerhetjük a helyiek szokásait, örömeit, bánatait, s főképp egy új kultúrát, ami onnantól kezdve már egy kicsit a miénk is. A világlátás lényege a turizmuson túli kaland. Ez a könyv a szórakoztató beszámolókon, kultúrtörténeti csemegéken és úti kalandokon túl különleges emberekkel megesett találkozásokat beszél el. Mert Földvári András nemcsak, hogy jó »antennákkal« talál rá a nem hétköznapi emberekre, de kiváló érzékkel csalja elő mindenkiből a jót. Második kötete emellett azokat is megszólítja, akik nem tudnak vagy nem mernek nekivágni a világnak, de valahol mélyen vágynak rá, hogy átéljék azt, amit András szinte már hivatásszerűen űz. A járvány okozta leállás nem tántorította el a szerzőt, hogy tovább gyűjtse a kilométereket, a reptereket, az újabb barátokat és élményeket.”
Csépai Zoltán
A kötet három részre tagolódik: a Magyarok mindenütt című első részből megtudhatjuk, milyen a világ bármely pontján magyarokba futni, illetve milyen, amikor itthon találkozunk világsztárokkal, az Utazó slamasztikában című, második részből kiderül, hányféle akadállyal találhatja szembe magát egy világutazó, és hogyan küzdi le azokat, az Embert barátjáról című, harmadik rész pedig arról győzi meg az olvasót, hogy barátokat mindenütt és minden helyzetben találhat, aki a világban barangol.
Forrás: Líra

A dokumentumok címleírásának lekérdezése folyamatban van...

Összes ajánló

Csuka Zoltán
Városi Könyvtár

Érd, Hivatalnok utca 12.
23/365470/1
- www.csukalib.hu -
- Írjon nekünk emailt! -
NYITVATARTÁS
Adószámunk: 15566991-1-13
SZJA 1%
Érdi Lengyel-Magyar Kulturális Egyesület
Adószámunk: 18706330-1-13