Csuka Zoltán Városi Könyvtár, Érd  
Elérhetőségek
Nyitva tartás
Könyvajánló gyerekeknek

Balázs Ágnes:
: A beszélő kiskutya és más történetek
2017

Balázs Ágnesről tudjuk, hogy sokoldalú alkotó: színművész, rendező, dramaturg, zeneszerző és nagyszerű ifjúsági és mesekönyvíró.
A Mesék örökmozgóknak-sorozata, olyan mesehallgató gyermekeknek (is) szól, akik szívesen izegnek-mozognak a mesehallgatás során, de ezzel a remek sorozattal a szigorú fegyelmezés helyett, játékos módon köthetjük le a gyermekek figyelmét. A mesehallgatás közben egy-egy adott feladatot vagy feladatsort kell elvégezni a gyermekeknek.
A mese felolvasása előtt tisztázni kell a játékszabályokat: melyik az a két-három varázsszó, amire nagyon figyelniük kell és a mesehallgatás során ezekhez a szavakhoz milyen mozgásos feladatokat kell majd elvégezniük. A mesélőnek nincs más dolga, mint a színessel szedett szavak után megvárni, hogy a mesehallgató elvégezze az adott feladatot. A beszélő kiskutya című mesében például: „Ha meghallod azt a szót, hogy vau, pattanj fel a székről, pördülj egyet, majd ülj vissza a helyedre!” Amikor pedig a virsli szó hangzik el, fél lábon el kell ugrálni egy kijelölt bútorig, majd vissza kell szaladni a helyedre.
A kötet további négy, bájos meséjéhez is ötletes feladatok társulnak, amelyek akár szabadon alakíthatóak is, attól függően, hogy éppen este, lefekvés előtt meséljük gyermekünknek vagy egy borongós téli délutánon, amikor egy kis mesével és közös játékkal vidámságot csempészhetünk a gyermekszobába.
Ez a játékos mesehallgatás nem csak a felesleges energiák levezetésére alkalmas, hanem segíti a gyermekek összpontosítását, koncentrációját is.
A mesekönyvet Horváth Ildi illusztrációi teszik még bájosabbá.

Kondriné Varga Kornélia

A dokumentumok címleírásának lekérdezése folyamatban van...

Összes ajánló

Csuka Zoltán
Városi Könyvtár

Érd, Hivatalnok utca 12.
23/365470/1
- www.csukalib.hu -
- Írjon nekünk emailt! -
NYITVATARTÁS
Adószámunk: 15566991-1-13
SZJA 1%
Érdi Lengyel-Magyar Kulturális Egyesület
Adószámunk: 18706330-1-13