Csuka Zoltán Városi Könyvtár, Érd  
Elérhetőségek
Nyitva tartás
Könyvajánló

Finy Petra:
Akkor is
2018

Salamon ​Sára tanárnő nemsokára negyvenéves lesz. Két gyermeket nevel, szereti a munkáját, és úgy hiszi, a házasságával is minden a legnagyobb rendben. Egyik reggel a férje, mindenféle magyarázat nélkül, fogja a bőröndjét, és elköltözik. Az új barátnőjéhez.
Kire számíthat ebben a helyzetben Sára? A túlérzékeny anyjára, aki kerüli őt? Két koraérett, kicsit furcsa gyermekére? Három barátjára, akik egyben a kollégái is, ráadásul az egyikükkel több mint sajátos a viszonya? Esetleg a mogorva szomszédra, aki már többször fel akarta jelenteni hangoskodó gyermekei és a lépcsőházban lévő rendetlenség miatt? Netán egy beteg, kómában fekvő férfira, akivel még soha nem beszélt, viszont rendszeresen bejár hozzá a kórházba felolvasni?
Finy Petra, Madárasszony című regényének hagyományait követve, most is egy fájdalmasan nehéz női sorsot mutat be. A stílus azonban időközben változott: könnyedebb, mégis karcosabb, szókimondóbb lett, ahogyan az írónő is, aki főszereplőjéhez hasonlóan szintén nemsokára betölti a negyvenet.

A dokumentumok címleírásának lekérdezése folyamatban van...

Összes ajánló

Csuka Zoltán
Városi Könyvtár

Érd, Hivatalnok utca 12.
23/365470/1
- www.csukalib.hu -
- Írjon nekünk emailt! -
NYITVATARTÁS
Adószámunk: 15566991-1-13
SZJA 1%
Érdi Lengyel-Magyar Kulturális Egyesület
Adószámunk: 18706330-1-13