Csuka Zoltán Városi Könyvtár, Érd  
Elérhetőségek
Nyitva tartás
Könyvajánló

Zsille Gábor:
Amit kerestünk
2009

A Duna-part folyóirat és könyvtárunk újabb jelentős állomáshoz érkezett, hiszen könyvsorozat megjelentetéséhez foghatott Érd önkormányzatának támogatásával. A sorozat első kötete Zsille Gábor verseskönyve, Amit kerestünk címmel jelent meg 2009 könyvhetére. Zsille Gábor költő, műfordító, publicista 1972-ben született. Teológiai tanulmányokat folytatott, az Új Ember c. katolikus hetilap munkatársa. Több évig élt Krakkóban, a lengyel irodalom egyik jeles közvetítője Magyarországon. Közel 20 könyvet fordított lengyelből, illetve angol nyelvből.
A Magyar Írószövetség Műfordítói Szakosztályának elnöke.
Eddigi verseskötetei:
Kihűlő északi nyár. (1998)
Elúszik, beköszön (2002)
Gondolj néha Zalalövőre (2005)
Zsille Gábor több szállal is kötődik Érdhez. 2008-ban, a Magyar Írószövetség és Érd Megyei Jogú Város által alapított Bella István-díjat elsőként vehette át, de vendége volt már a Lengyel-Magyar Kulturális Egyesületnek is – lengyel irodalmi, történelmi érdeklődése, kötődése révén.
Az érdi könyvtár által megjelentett Duna-part c. folyóirat szerkesztői gondozásában kiadott kötet az utóbbi évek versterméseit tartalmazza, de közöl egy visszaemlékezést kedvenc krakkói költőjéről is.
A könyv megtalálható a könyvtári állományban, de meg is vásárolható nálunk.
A kötet ára: 1500.-Ft

Bazsóné Megyes Klára

Összes ajánló

Csuka Zoltán
Városi Könyvtár

Érd, Hivatalnok utca 12.
23/365470/1
- www.csukalib.hu -
- Írjon nekünk emailt! -
NYITVATARTÁS
Adószámunk: 15566991-1-13
SZJA 1%
Érdi Lengyel-Magyar Kulturális Egyesület
Adószámunk: 18706330-1-13