november 14.
Wekerle Sándor
(Mór, 1848. november 14. – Budapest, 1921. augusztus 26.)

Wekerle Sándor 1848. november 14-én született sváb polgári családban a Fejér vármegyei Móron. A székesfehérvári Ciszterci Szent István Gimnázium elvégzése után orvos szeretett volna lenni, de szülei nyomására végül az ELTE Jogi karára iratkozott be, ahol a pénzügy felé orientálódott. Itt alapozódtak meg politikai nézetei. A főiskolát követően tanulmányútra indult, itt szerzett tapasztalatai hatására Magyarország jövőjét az erős polgári osztály létrehozásában látta.
Tanulmányi eredményeinek és ambícióinak köszönhetően 1870-ben bekerült a Pénzügyminisztériumba. Itt kiemelkedő, átfogó tudásának hála, rövid idő alatt megjárta a ranglétrát, előbb államtitkár majd pénzügyminiszter lett.
1892-ben a költségvetési hiány enyhítésére aranyalapú valuta, a korona bevezetését indítványozta, mellyel gazdasági stabilitást biztosított az ország számára. Szaktudásával a császár elismerését is kivívta, melynek hála egy briliáns javaslattal sikerült elérni, hogy az ’48/’49-es eseményeket követően emigrált Kossuth Lajost Budapesten temethessék el. Nem véletlenül lett ő az első magyar politikus, aki nemesi cím nélkül került a miniszterelnöki posztra, s azon kevesek egyike, akit három alkalommal is, válsághelyzetben neveztek ki a kormány élére.
Miniszterelnökségének első turnusára 1892 és 1895 között került sor. Legjelentősebb intézkedései az egyházpolitikai törvények megreformálására irányultak: kötelező polgári házasság, az állami anyakönyvezés, a vallás szabad gyakorlása és zsidó vallás recepciója. Ezen felül a gazdaság megélénkítésére, valamint az infrastruktúra-fejlesztésére törekedett.
A második ciklusa 1906-tól 1910-ig tartott. Programjában olyan intézkedések megvalósítását sürgette, mint a személyi jövedelemadó bevezetése, kötelező balesetbiztosítás és betegsegélyezés. Kezdeményezésére épült meg a Wekerle-telep, amely sok ezer munkáscsaládnak nyújtott élhető otthont.
A harmadik éra egészen rövid időszakot ölelt fel, 1917 augusztusának közepétől 1918 októberének végéig tartott és a választójog kiterjesztése körüli viták jegyében telt. Emellett az anya- és gyermekvédelem fontosságát valamint a szociális alapú birtokpolitika bevezetését támogatta. Mindazonáltal ő volt az első a dualizmuskori kormánypártok történetében, aki felismerte az önálló magyar hadsereg újbóli felállításának igényét. Az immár betegeskedő Wekerle a világháború okozta nehézségek hatásait igyekezett mérsékelni, ugyanakkor azt vallotta, hogy a német-barátságot minden áron fenn kell tartani, tekintet nélkül a háború kimenetelére.
Így a "nagy háború” elvesztésével természetesen Wekerle is távozásra kényszerült, sőt ’19 tavaszán politikai fogolyként a kőbányai gyűjtőfogházba zárták.
1920. januári programbeszédét követően visszavonult a politikától, ráadásul az egészségi állapota is romlásnak indult. 1921. augusztus 26-án hunyt el.

Irodalom:

A dokumentumok címleírásának lekérdezése folyamatban van...

Teljes kalendárium