szeptember 25.
id. Markó Károly
(Lőcse, 1791. szeptember 25.–Villa l’Appeggi, 1860. november 19.)

A lőcsei mérnökcsaládból származó 220 éve született klasszicista tájképfestőt először apja, az erdélyi székely származású Markó György, majd Czauczig József festő tanította rajzolni, festeni. Apjával együtt örökítették meg a környékbeli tájakat, várromokat Korai tájképei némelyike már jelzi az ideális tájképfestészet iránti érdeklődését, azét a műfajét, amelyben később tevékenykedett, s európai hírt és elismerést szerzett magának. Művészi törekvéseivel párhuzamosan Kolozsvárott és Pesten mérnöki tanulmányokat folytatott, s rövid ideig Lublón és Rozsnyón dolgozott mérnökként. 1818-ban azonban feladta a mérnöki pályát, s Pesten kezdett képzőművészeti tanulmányokat folytatni. A történeti nevezetességű hazai várak, vidékek iránti ifjúkori érdeklődése ekkor még megmaradt. Az 1823-ban festett Csobánc című képével, ill. az 1830 körül keletkezett Visegráddal a nemzet történeti emlékezetében kiemelkedő szerepet játszó helyek megörökítését tűzte célul maga elé. Bécsben az 1820-as években neve, tevékenysége már kezdett ismertté válni, s jó viszonyt tartott fenn a műtermébe látogató fiatal magyar művészekkel is (pl. Barabás Miklóssal). Mivel azonban korábbi mecénásai megszüntették támogatásukat, nehéz anyagi körülmények között élt. Családját portrék mellett szelenceminiatűrök, porcelánképek, tájképek festéséből igyekezett eltartani magát. A klasszikus művészet hazája iránti vonzódásával magyarázható, hogy 1832-ben Geymüller bécsi bankár támogatásával családostól Itáliába költözött. Római tartózkodása alatt megfestette a város számos építészeti nevezetességét, például a Colosseumot és az Angyalvárat. Itáliában készített tájképei a 17–18. századi francia klasszikus tájképfestészet (Nicolas Poussin, Claude Lorrain) hagyományainak megfelelően gyakran helyezett vallásos, mitológiai vagy az olasz parasztok életéből vett köznapi jeleneteket. Időtlen aranykorhangulatot és költőiséget árasztó, gondos kidolgozású, nagy technikai tudással megfestett munkáival európai hírnévre tett szert. Nemcsak a magyar, hanem számos külföldi akadémia is tiszteletbeli tagjává választotta. Festményeivel rendszeresen szerepelt bécsi és pesti kiállításokon, s 1845-ben részt vett a pesti Országháza tervpályázatán is. Hazai népszerűségét jelzi, hogy azon kevés képzőművész közé tartozott, akik a korban akadémiai tagságot kaptak. 1853-as magyarországi látogatásakor lelkes ünnepléssel fogadták, tervezett hazatelepülése azonban nem valósult meg. Művészi hagyatékának nagy része Magyarországra került, de számos külföldi (német, osztrák, olasz) múzeumban és magángyűjteményben is megtalálhatók művei. Több képe bekerült egykori pártfogója, a toscanai nagyherceg gyűjteményébe (Palazzo Pitti), önarcképét pedig a firenzei Uffizi Képtár őrzi.

Irodalom:

A dokumentumok címleírásának lekérdezése folyamatban van...

Teljes kalendárium