február 24.
II. Károly, Kis Károly
(Nápoly, 1354 körül – Visegrád, 1386. február 24.)
Anjou-házi magyar és – III. Károly néven – nápolyi király valamint akháj fejedelem. Nápolyban 1381. június 2-től, Magyarországon 1385. december 31-étől haláláig uralkodott. A „Kis” melléknevet termete miatt kapta. Apja Anjou Lajos durazzói herceg, anyja Sanseverino Margit. Dédapja Sánta Károly, akinek Mária, Árpád-házi magyar hercegnővel kötött házassága alapozta meg Kis Károly trónigényét. Nagy Lajos udvarában nevelkedett, aki Dalmácia és Horvátország hercegévé tette. I. Johanna nápolyi királynő őt szemelte ki örökösének. Johanna és a pápa közt később ellentét alakult ki, ezért VI. Orbán pápa Kis Károlynak ítélte a Szicíliai Királyság trónját. Nagy Lajos is őt támogatta, cserébe megeskette, hogy lányait (Hedviget és Máriát) a magyar trón birtoklásában háborgatni nem fogja. 1381-ben a pápától királyi jogot nyert, a következő évben megölette Johannát. Ezután ellentéte támadt Rómával, 1385-ben kiközösítették az egyházból. Ekkor a magyar trónra tört, s korábbi fogadalma ellenére magyar földre utazott. Kihasználva a magyar belviszályokat, megszerezte a koronát, s 1385-ben királlyá koronázta magát. Nagy Lajos özvegye, Erzsébet anyakirályné azonban nem nyugodott bele: Thuróczy János krónikája szerint 1386. február 7-én (625 évvel ezelőtt) merényletet szerveztek ellene. A gyilkossági kísérlet után életben maradt Károlyt Visegrád várába zárták, két héttel később „sebére… mérgezett orvosságot tettek, és gégéjét eltörvén beléfojtják a lelket...”. Egyházi szertartással csak halála után négy évvel temették el, az egyházból történő kiközösítése miatt.