augusztus 28.
Robert Merle
(Tebesza, 1908. augusztus 28. - Malmaison, 2004. március 27.)
100 éve született francia író. Nagyapja - a francia betelepítési politika során - települt át Algériába. Az író itt született Tebeszában, majd tízéves korától Párizsban élt. A Sorbonne-on filozófiát és irodalomtörténetet hallgatott, doktori disszertációját Oscar Wilde-ról írta. Részt vett a II. világháborúban: harcolt a Dunkerque-nél, majd három évet német hadifogságban töltött. A háborús élményeit megelevenítő >Két nap az élet című regényéért 1949-ben Goncourt-díjjal - a legrangosabb francia irodalmi díjjal - tüntették ki. Merle már ifjúságától rokonszenvezett a kommunizmussal. Szemben állt saját országának vezetőivel is, kiállt Algéria függetlensége mellett. Tagja volt a Francia Kommunista Pártnak egészen a Szovjetunió 1979-es afganisztáni bevonulásáig. Mivel a megszállást elítélte - gyarmatosításnak nevezete -, a kommunista párt kizárta soraiból. Regényeiben előszeretettel a nagy történelmi események sodrába került kisembert ábrázolta. Műveinek műfaja is változatos: írt történelmi regényt, politikai riportregény, sci-fi-t és utópikus politikai fikciót, szatírát, drámát és a műfajokat gyakran ötvözte.
Regényei:
Két nap az élet (Goncourt-díjas regény) - első egzisztencialista hangvételű regénye, a háború borzalmát, a Dunkerque-nél rekedt katonák pusztulását ábrázolja. Mesterségem a halál című regényében Rudolf Höß, az auschwitz-i koncentrációs tábor parancsnokának fiktív önéletrajzát; a szerető családapa és tömeggyilkos "kettős" életét mutatja be. A sziget- a Bounty lázadó matrózai és néhány bennszülött nő egy lakatlan szigeten telepednek le. A közösség az erőszak és faji előítéletek miatt szétesik. Állati elmék-a fegyverkezési hajsza háborúval fenyegető légköréből kiindulva, az ember és a tudomány céljai érdekében gátlástalanul felhasznált és kihasznált állatok közötti kapcsolat erkölcsi kérdéseit tárgyalja. Üvegfal mögött- a párizsi Sorbonne Egyetem bölcsészhallgatóinak 1968. március 22-i lázadását, a diákság gondolatait és érzésvilágát mutatja be. Malevil a hidegháború kritikája, amelyben egy atomháború utáni nyomorúságos élet abszurditását, a civilizáció és a megszokott társadalmi rend végét ábrázolja. Védett férfiak című regényében a férfiak és nők kapcsolatának eltorzulásával foglalkozott. Madrapur - a bezártságból eredő feszültség és félelem leírása. Éjszakai vadász című regénye egy francia atom-tengeralattjáró legénységének hétköznapjairól tudósít. A bálvány:a 16. században játszódó történet egy szomorú sorsú olasz szépasszonynak állít emléket. Majomábécé- egy embercsaládban nevelkedő csimpánz történetén keresztül, "az ember által lenézett, kevéssé értékelt állati intelligenciával" foglalkozik. Az összesen 13 kötetből álló Francia históriák sorozat 1977-2003 között született; Merle a vallásháborúval (1547) kezdődően tárgyalja a francia történelem 16. századi eseményeit.
Merle hazánkban az egyik legnépszerűbb francia író, minden könyvét lefordították és összesen 3,5 millió példányban adták el. Bátor társadalomkritikája, nem lankadó felelősségtudata, szerencsés témaválasztása, fordulatos, gazdag meseszövése világszerte megbecsült íróvá avatta.