április 4.
Juhász Gyula
(Szeged, 1883. április 4. - Szeged, 1937. április 6.)

Vallásos katolikus szegedi kispolgári családból származott, elődei kisiparosok voltak. Ő maga gyenge testű, vézna, nagyon félénk fiúként nőtt fel, ifjúsága olvasással, ábrándozással telt el. Papokhoz járt iskolába, és pap szeretett volna lenni. De végül hátat fordított az egyházi életnek, és tizenkilenc éves korában rokoni támogatással beiratkozott a budapesti egyetemre magyar-latin szakos tanárjelöltnek. Az egyetemen nagyon jó társaságba került, hamarosan összebarátkozott Babits Mihállyal és Kosztolányi Dezsővel. Ők hárman voltak a nemzedék nagy reménységei. 1905-ben megismeri az irodalomba robbanó Adyt és költészetét. Azonnal meglátja benne a kor szellemi vezérét. Diplomája után eldugott, kis vidéki gimnáziumokban kell tanítania. Nincs megfelelő társasága, költészetének nincs visszhangja. Ekkor kezdődik idegbaja, örökké kínzó fejfájása, már foglalkoztatja az öngyilkosság terve. Pedig közben Budapesten a társak maguk közé számítják mint egyenrangú költőt, és 1907-ben szülővárosában, Szegeden már megjelenik első verseskötete. Szerencséjére ez időben kerül helyettes tanárnak Nagyváradra. Ott végre megint a szellemi élet közepébe kerül, részt vesz A Holnap szerkesztésében. Nemsokára megindul a Nyugat is, amelynek kezdetétől fogva munkatársa. Nagyváradon találkozott az életre szóló reménytelen szerelemmel. Anna igazán nem az a nő volt, aki méltó lett volna a költő magasztos szerelmére. Ismeretségük nem is volt tartós, de ő lett mindvégig Juhász Gyula számára a nő, a szerelem jelképe. Az Anna-versekben megjelenő Annának valójában vajmi kevés köze van ahhoz a ledér nagyváradi lányhoz, aki nevet adott a halhatatlan szerelemnek. De hamarosan vége a nagyváradi korszaknak, Juhász Gyulát megint isten háta mögötti vidékre helyezik. Ennek a poros vidéki életnek az emléke lesz lélektani regényének, az Orbán lelkének az ösztönzője. Ezt az életet azonban nem bírja elviselni, többször próbálkozik az öngyilkossággal. Életének derűs korszaka volt 1919. Ez időben már újra otthon van Szegeden, és fontos társadalmi feladatokat vállal. Derűs, bizakodó, tevékeny, mintha idegbaja teljesen elmúlt volna. A szegedi színháznak is ő lett a vezetője, és forradalmi szellemű műsorpolitikát csinál. Mindennek véget vet a forradalom bukása. Egyetlen vigasza a költészet. Versei halk hangúak, lélekhez szólóak, finoman árnyaltak, és tudós költőhöz méltóan csiszoltak. És az elismerés sem hiányzik. A Nyugat a magáénak tudja, túl súlyos anyagi gondjai sincsenek, hiszen háromszor is részesül Baumgarten-díjban, amely tisztességes életszínvonalat biztosít. De magával hozott idegbajos pesszimizmusa egyre növekszik, mely végül öngyilkosságához vezetett.

Teljes kalendárium