José Saramago:
A barlang
2006

A Nobel-díjas José Azinhaga Golega Saramago portugál író 1922-ben született Ribatejo-ban. Elsősorban prózaíróként tartják számon, költészete nem annyira közismert. Magyarul megjelent művei: „Kőtutaj”, „A kolostor”, „Vakság”, „A barlang”.
Saramago regényei a közfelfogás szerint történelmi, illetve az emberiség egyetemes kérdéseivel foglalkozó, filozófiai kérdéseket is fölvető regények. Bár minden Saramago regény egy plasztikusan körvonalazódó történet ígéretével kezdődik, ez a történet egy idő után átalakul valamiféle hordozóanyaggá, puszta ürüggyé, mert a cselekmény fölött fokozatosan eluralkodnak az írónak az elbeszélés kérdéseivel, a valóságábrázolással, a történelmi események, alakok bemutatásával kapcsolatos megjegyzései és eszmefuttatásai, s végeredményben nagyobb hangsúlyt kapnak a tényleges eseményeknél. „Valószínűleg nem vagyok regényíró; valószínűleg olyan esszéíró vagyok, akinek regényeket kell írnia, mert esszét írni nem tud”.
A barlang igazi saramagói vízió, negatív utópia, mely a platóni múlt és Huxley „Szép új világ”-ában felvázolt embertelen jövő közötti jelent villantja fel. A regény Cipriano Algor falusi fazekasmester konfliktusát mutatja be a környéket egyre inkább eluraló gigászi Központtal, mely egyszerre lakópark, pláza, vidámpark és temető – város a városban –, vagy talán inkább egyfajta kafkai-orwelli hangulatú rendőrállam az államban. Az üzletközpont – ez a mindent felfaló, gigantikus fogyasztói képződmény – metafora, benne összpontosul a ma fontos tudás. A Központ látogatói, lakói ugyanúgy hamis értékekben hisznek, mint Platón barlanglakói. Igaz, hogy a születéstől a halálig (kórháztól a temetőig) minden megtalálható benne, de minden csak helyettesíti a valódit, a kinti világot, amelyet többnyire nem látni odabentről. „Kihaló világban élünk – nyilatkozta az író. – Az egyetlen biztonságos hely manapság a shopping, amelynek nincs ablaka. Márpedig az ablaktalan hely nem más, mint barlang”. Itt „ha valaki nem alkalmazkodik, az nem alkalmas”.
Egy napon a Központ bürokratái közlik a fazekassal, hogy termékeire többé nem tartanak igényt. Cipriano Algor és lánya, Marta a Központ terjeszkedése miatt elvesztik egzisztenciájukat: a műanyag edények kiszorítják a piacról a fazekasműhelyükben készített agyagkorsóikat. A következő hetekben a mester lányával és a Központban őrként dolgozó vejével összefogva, erejét megfeszítve küzd a megélhetéséért, alkalmazkodni próbál, ám hiába, a végkifejlet elkerülhetetlen: a kis családnak – amikor Marta férje, Marçal Gacho megkapja a kinevezését, és bentlakó őr lesz – be kell költöznie a Központba.
Egy éjjel Cipriano Algor megdöbbentő felfedezést tesz: kőpadhoz kötözött halottakra bukkan a Központ mélyén fekvő üregben. Ezek szerinte többek egyszerű halottnál, a benntlakók sorsát jelképezik. Ez a megdöbbentő élmény új irányba fordítja mindannyiuk sorsát. Otthagyják a Központot, a falujukat is, és új életet kezdenek. "Mert van-e annál felemelőbb érzés – kérdezi Saramago –, mint amikor az ember teljesen szabad akaratából azt mondhatja, hogy "nem"?
Saramago egy pillanatra sem hagy kétséget afelől, hogy a történet fikció, a szereplők kitalált személyek, esszenciák. A szerző, miközben az egyén, a kisember sorsát vizsgálja – akinek adott történelmi és társadalmi helyzetben kell megteremtenie létezése feltételeit –, a rá jellemző enyhe iróniával kipellengérezi a fogyasztói társadalom elidegenítő hatásait, és nem fél némi archaikus romantikát csempészni a szereplők életébe.

Vasné Tóth Kornélia

Összes ajánló