Moldova György:
Kádár János I-II.
2006

"Ott voltam, ahol lennem kellett, és azt tettem, amit tennem kellett." (Kádár János)
Moldova György (1934-) a Színház- és Filmművészeti Főiskola dramaturg szakán végzett 1957-ben. Fűtésszerelő, konzervgyári és építőipari munkás, filmgyári alkalmazott, majd 1964-től szabadfoglalkozású író, újságíró. 1955-től közlik az irodalmi orgánumok elbeszéléseit, regényeit, szociológiai ihletésű riportjait. Az 1960-as évek közepétől a hazai humor és szatíra hasonlíthatatlanul eredeti, meghatározó, példátlan népszerűségű egyénisége. Művei több millió példányban keltek el, némelyik három-öt kiadást is megért.
2006. szeptember 11-én a Pallas Páholyban mutatták be Moldova György Kádár Jánosról írt könyvét, melyet az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulójára időzített. A sajtótájékoztatón az író elmondta: könyvében azt szeretné bebizonyítani, hogy Kádár János a XX. század legnagyobb magyar politikusa volt. Könyvével árnyalni akarja azt a képet, amit a rendszerváltás után festettek Kádár Jánosról, mert szerinte a "nagy formátumú" politikusnak az '56-os "eseményekben" és az azt követő időszakban vállalt szerepét át kell értékelni. Ezt ő maga így fejezte ki: "Kádár részvényei manapság felértékelődtek". Azt is kijelentette: véleménye szerint eljön még az idő, amikor az egykori pártfőtitkár szobrot kap Magyarországon. "Munkámat befejezvén is csak azt mondhatom, amit a kezdetben: későn kezdtem bele ebbe a könyvbe, nem is a 24. hanem a 25. órában. Nemcsak Kádár távozott el, hanem egykori munkatársai, ellenfelei is, a történések valóban hiteles ismerői. Így e kötet alapanyagát saját feljegyzéseim, interjúk és beszélgetések alkotják, de igyekeztem felhasználni minden hozzáférhető anyagot: megjelentetettet és kéziratost egyaránt. Ahol csak tehettem, magának Kádár Jánosnak a szavait idézem, vagy azok szövegeit, akiket hiteles tanúknak ítéltem."
Moldova György műveiben már a rendszerváltozás előtt hatalmat, tekintély, parancsuralmi szempontokat nem tisztelve tárta fel és kezdte ki a pártállami rendszer dogmáit, működési mechanizmusát, erkölcstelen elitjét. Megsemmisítő erővel leplezte le és gúnyolta ki a politika zsoldosait: nevetségessé, egyben szánalmassá alázva a felfuvalkodott vezetőket. Egyik szatírájában a kubai diktatúra mechanizmusát vetkőztette pőrére, egy másikban hivatalban lévő minisztert buktatott meg. Mindezt virtuóz poentírozással, könnyedén érthető, mulatságos olvasmányokban.
A szerző e könyve ugyanakkor Kádár János melletti kiállás, melynek eszköztárába tartozik hibáinak, bűneinek kisebbítése a kényszerhelyzetre való hivatkozással, vélt vagy valós jó tulajdonságainak többször körbejárt alátámasztása (pl. a képzettségének hiányát pótlandó legendás hatodik érzék emlegetése, vitathatatlan puritánsága, a szerző által pozitívan kiemelt kompromisszumkeresése), vagy akár a Kádár-rendszert megelőző visszásságok relativizálása, szinte érzelemmentes említése.
Az '56-os forradalom megtorlásával kapcsolatban Kádárt úgy ábrázolja, mint akit a külső körülmények és a belső "törvényesség" szinte gúzsba köt, ha léphet, azt pozitív irányba teszi:
"Kádárra több kommunista testvérpárt részéről is nyomás nehezedett. 1957 őszén, kínai útja során találkozott Mao Ce-tunggal, aki ragaszkodott a könyörtelen megtorláshoz. Elmondta, hogy a Kína különböző területein fel-fellobbanó zendüléseket a közvélemény "Kis Magyarország"-nak hívja, és ezt a folyamatot csak úgy lehet megállítani, hogy magát a modellt elrettentő példával zárják le.
A bolgár és a keletnémet párt is ilyen követelésekkel lépett fel. Változatlanul kárhoztatták Kádár Jánost, amiért a felkelés leverése után nem hozott tízezerszámra halálos ítéleteket. A Nagy Imre-ügyet mintegy lehetőségnek tekintették az akkor elkövetett hiba kijavítására."
"Kádár nem akarta, hogy az útja levágott fejekkel legyen kikövezve, most még egy esetet említek, mikor megpróbált interveniálni halálraítéltek érdekében. Kopácsi Sándort, Budapest rendőrfőkapitányát, aki 1956 októberében átállt a felkelők oldalára, Hruscsov mindenáron bitófára akarta juttatni. Kádár állítólag negyven percig agitálta a szovjet vezetőt, amíg rábírta, hogy érje be nála börtönbüntetéssel."
Moldova György két kötetes történelmi olvasókönyve heves indulatokkal fűszerezett viták kereszttüzébe került. Az emberek nagy része által nem ismert történelmi dokumentumok jelennek meg a könyvben, és ezek drámai megvilágításba helyeznek egy-egy eseményt. Ilyen dokumentum Nagy Imre (Vologya) jelentése az orosz titkosszolgálatnak, ill. az általa feljelentett és – talán ennek következtében – kivégzett szovjet-ellenes tevékenységet folytatók listája, mellyel a szerző talán ellensúlyozni kívánja Kádár bűnlajstromát. A '68-as csehszlovákiai bevonulás kapcsán is Kádár különutasságát igyekszik kidomborítani – azon próbálkozásait, ahogy békítő diplomataként kockázatot vállalt Csehszlovákia érdekében, ugyanakkor a szovjet rendszer híveként – "Magyarország érdekeit" szem elől tartva – engedelmesen beállt a megtorló országok vezetőinek sorába.
A könyvben hosszas és bevallottan laikus megközelítésű gazdasági elemzéseket olvashatunk a Kádár-rendszer megszilárdulása utáni magyar gazdasági reformok sikerességéről és akadályairól. Anekdotikus pillanatképek jelenítik meg Kádárnak a "testvérpártokkal" és a nyugattal való kapcsolatát.
Moldova talán csak azt rója fel Kádár egyetlen hibájaként, hogy – esetleg rossz emberismeretéből fakadóan – nem gondoskodott saját utódlásáról. A könyvet olvasva mégis inkább a halandóság tűnik Kádár legfőbb hiányosságának, személyét a szerző pótolhatatlannak tünteti föl.
Moldova György a Magyarországon eddig megjelent Kádárról szóló műveket és saját élményeit használja forrásnak, ugyanakkor a mások által elkerült régi kommunista vezetőket is felkereste adatgyűjtése során. (Hiányos azonban a könyv a "másik oldal" tanúinak megszólaltatásában, de ez nem is volt célja.) "Mint Szerb Antal mondja: vannak olyan patkányok is, melyek felmenekülnek a süllyedő hajóra, példájuk nyomán én sem kerültem el a megbukott régi hatalmasokat. Nem az a cél vezetett, hogy így bizonyítsam be – a leglátványosabban, egyben a legolcsóbban -, hogy függetlennek tekintem magam a napi politikai divattól. Azt tapasztaltam, hogy ezek a találkozók egyáltalán nem kellemetlenek, rendkívül tanulságos dolgokat hallottam tőlük, rég elfelejtett titkok megfejtését. Amilyen gőgösen viselkedtek hatalmuk csúcsán, olyan szerényekké és barátságosabbakká váltak a bukásuk után. Így hatott rám a világtól eltávozott Kádár János emléke is. Furcsa ilyent mondani, de a hiánya éreztette meg velem valódi értékét, mikor módomban állt összevetni személyiségét utódaival az ország élén... Különféle fellépéseimen, szerepléseimen egyre gyakrabban álltam ki Kádár János védelmében. Ez csodálkozást, sőt értetlenséget váltott ki, én, aki végig ellenzékinek, lázadónak számítottam a "létező szocializmus" korában, miképp beszélhetek elismerő hangon annak meghatározó alakjáról. Nem magyarázhattam el mindenkinek külön-külön, hogy én továbbra is ott maradtam, ahol addig álltam, a világ viszont elment jobbra, így váltam baloldalivá."
A művet áthatja Moldova rendszerváltásban való csalódottsága, utólagos szemlélőként levonja a konzekvenciát: Kádár János a XX. század legnagyobb formátumú politikusa, akinek hibái eltörpülnek munkájának jelentősége mellett. A Kádártól kölcsönzött képre hivatkozva először "túl akarja hajlítani az elgörbült fémet", hogy az újra visszaegyenesedhessen. Ezzel elismeri, hogy saját szubjektív, Kádár mellett kiálló műve túloz annak érdekében, hogy ellensúlyozza az általa nagyra tartott vezetőről született kritikus művek hatását. "Általában nem maradtak róla "blickflangos" fotók, nem állt be pózokba, arcát sosem támasztotta hatásos mozdulattal a tenyerébe" – írja Moldova Kádárról szóló könyvében. Ő is ezt a szemléletet követve rajzol portrét Kádár Jánosról.

Vasné Tóth Kornélia

Összes ajánló