Csuka Zoltán Városi Könyvtár, Érd  
Elérhetőségek
Nyitva tartás
Kalendárium

szeptember 27.
Báthory István
(Szilágysomlyó, 1533. szeptember 27. - Grodno, 1586. december 12.)

Erdélyi fejedelem (1571-1586), Lengyelország királya (1576-1586). Padovában végezte az egyetemet, utána I. Ferdinánd udvarában apród, 1564-ben váradi kapitány lett. János Zsigmond halála után 1571. május 25-én az erdélyi országgyűlés fejedelemmé választotta. A központi hatalom erősítéséért és a Habsburg terjeszkedés megakadályozásáért küzdött. 1576 elején a lengyel rendek királyukká választották, ehhez feleségül kellett vennie Jagelló Annát, az utolsó Jagelló-házi lengyel király, II. Zsigmond Ágost nővérét. Erdély trónjáról nem mondott le, előbb bátyja, Báthory Kristóf kormányozta a fejedelemséget, majd bátyja halála után, 1581-ben kormányzótanácsot állított, a fontosabb ügyekben azonban a Krakkóban székelő erdélyi kancellária útján maga intézkedett. Lengyelországban is igyekezett erősíteni a központi hatalmat, a rendektől független zsoldos hadseregében szívesen alkalmazott erdélyieket. Távolabbi politikai tervét - Lengyelország, Magyarország és Erdély államszövetségét, mely egyaránt szolgálta volna a Habsburgok és a török visszaszorítását - nem tudta megvalósítani. Halála után, mivel utóda nem született, a lengyel trónon feleségének unokaöccse, III. Zsigmond követte. A krakkói Wawel katedrális altemplomában temették el.

Teljes kalendárium

Csuka Zoltán
Városi Könyvtár

Érd, Hivatalnok utca 14.
23/365470/1
- www.csukalib.hu -
- Írjon nekünk emailt! -
NYITVA TARTÁS
Adószámunk: 15566991-1-13
SZJA 1%
Érdi Lengyel-Magyar Kulturális Egyesület
Adószámunk: 18706330-1-13
18,1°C
derült