Csuka Zoltán Városi Könyvtár, Érd  Csuka Zoltán Városi Könyvtár, Érd
Elérhetőségek
Nyitva tartás
Kalendárium

március 20.
Henrik Johan Ibsen
(Skien, 1828. március 20. - Christiania, 1906. május 23.)

Norvég drámaíró, városi patrícius családból származott: apja anyagilag tönkrement, a család elszegényedett. 1844-ben Grimstadtba került patikusinasnak, majd gyógyszerészsegédnek. Nyomorúságos és kiszolgáltatott életet élt. Legelső irodalmi próbálkozásait az 1848-as forradalmak ihlették, Til Ungarn c. versét az 1848-as magyar szabadságharcról írta. Grimstadti korszakának első terméke, legelső színműve a Catilina című verses drámája. 1850-ben Krisztianiába (mai Oslo) utazott, hogy egyetemi tanulmányokat folytasson. 1851-től Bergenbe a Norvég Színház dramaturgja, rendezője, fordítója, háziszerzője hat éven át. Elsajátította a színpadi mesterség minden titkát. 1864-ben családostul elhagyta hazáját, csak 27 év után tért vissza végleg Norvégiába. Először Rómában élt majd Németországba költözött. Külföldön vált nagy íróvá. A hazai és a skandináv elismerést két nagy drámája hozta meg számára: a Brand és a Peer Gynt. Ekkoriban az egyén és a közösség viszonya izgatta az írót. E két dráma után fordult Ibsen a polgári dráma felé. Hősei rendszerint ezekben a műveiben egy emberhez méltóbb életformáért harcoltak. A világsikert a Babaszoba hozta meg számára. A hősnő, Nóra egy újfajta embertípus megtestesítője. Az 1880-as évektől kezdve Ibsent világhírnév vette körül, 1891-ben visszatért Norvégiába, Krisztianiában telepedett le. Életének alkonyát súlyos betegsége tette borússá, utolsó 5 évét tolószékben töltötte.

Teljes kalendárium

  Felnőttkönyvtár     Gyermekkönyvtár     Zenei Könyvtár     Jószomszédság Könyvtára     Parkvárosi Könyvtár  
Csuka Zoltán
Városi Könyvtár

Érd, Hivatalnok utca 14.
23/365470/1
- www.csukalib.hu -
- Írjon nekünk emailt! -
NYITVA TARTÁS
Adószámunk: 15566991-1-13
SZJA 1%
Érdi Lengyel-Magyar Kulturális Egyesület
Adószámunk: 18706330-1-13
14,3°C
derült