Csuka Zoltán Városi Könyvtár, Érd  
Elérhetőségek
Nyitva tartás
Ez történt...
Beszámoló: Nagycsaládos könyvtári játék 2012.11.07.
 
Tavaly indult először a városi könyvtárban, hogy az Országos Könyvtári Napok keretében egy játékos délutánra meghívták a nagycsaládosokat. Jelentkezni kellett rá. Kicsit izgultam, hogy majd a vetélkedőn hogy fogunk szerepelni, de aztán úgy voltam, vele, hogy legalább egy jót szórakozunk, ha esetleg nem is teljesítünk fényesen... De aggodalmam feleslegesnek bizonyult. No, nem azért mintha brillíroztunk volna a kvízkérdésekben, hanem mert nem ilyen jellegű volt az a délután. Ezt csak azért írom, mert másik anyuka is azt mondta, hogy jöttek volna, de nem nem mert, hátha ciki lenne, ha nem tudnának sok választ.
 
Szóval gyertek jövőre is, mert jól éreztük magunkat, a könyvtárosok is kedvesek voltak.! A tavalyi is hasonló volt amint az idei alkalom.
7 állomás volt, 3 a felnőtt könyvtárban. A családoddal vándorolsz egyik asztaltól a másikig, és nem egymás ellen folyik a verseny. Az egyiknél 1x2 cm-es kiskönyvet készítettünk, amit még nyakláncra is akaszthattunk, vagy fülbevalónak is elkészíthető, a könyvtáros néni így hordta, nagyon ötletes.
Aztán egy nagy lepedőre rajzolhattak a gyerekek, majd nekik festettek a karjukra virágot, ők meg gipszfigurát festhettek.
Az udvaron lufit hajtogatott nekik egy bohóc, miközben trükkökkel szórakoztatta őket meg minket is. :-)
Mellette a másik asztalnál agyagból készíthettünk, amit szerettünk volna. Sokféle mű jött létre: tányér, madár, hegedű, alma, gomba, stb. Most már mehetünk értük a könyvtárba, mert kiégette a hölgy, akivel agyagoztunk.
A gyerekkönyvtárban meg volt zenei társasjáték, gyöngyfűzés, fonalból fonás, míg e két utóbbit a nagylányom végezte, a másik leányzóval -aki már végzett a gyöngyből fűzött kulcstartójával- meg rejtvényt töltöttünk ki a másik asztalnál. A papírosunkat mindig lepecsételték, ha végeztünk egy állomásnál. A végén meg minden gyerkőc kapott egy tombolát, és mindenki nyert valamit. Ilyen sorsoláson se voltam még! :-)
 
Jövőre kisebb létszámú családokat is hívnak, mert ők is szívesen jöttek volna, csak hát nagycsaládosoknak volt eddig meghirdetve, de nem sokan voltunk most is, max 10 család.
 
Szóval, akik ráérnek és szeretnének pár órát kellemesen eltölteni, azok jöjjenek el jövőre! Mi szeretnénk ott lenni legközelebb is.
 
Tóthné Timi
 

  KÉPTÁR

Nagycsaládosok találkozója
2011.10.08.
Tovább...
További képtárak

  KÉPTÁR

Nagycsaládosok találkozója - Országos Könyvtári Napok
2012.10.06.
Tovább...
További képtárak