Csuka Zoltán Városi Könyvtár, Érd  
Elérhetőségek
Nyitva tartás
Zenei ajánló

Világhíres operák sorozat
2012

Komolyzenét, operákat hallgatni manapság nem általános dolog. Hogy miért nem, annak sok és összetett oka van, az egyik, és talán a legfontosabb, hogy a felnövekvő generációk nem találkoztak, nem ismerkedtek meg ezzel a műfajjal, nem kerültek vele olyan értő kapcsolatba, amely lehetővé teszi, hogy élvezzék őket.
 
Ennek a hiánynak a pótlására törekedett a Kossuth Kiadó, amikor 2011-ben megkezdte a Világhíres operák című sorozat köteteinek kiadását. Értékmentő és értékteremtő vállalkozás ez mindenképpen.
 
A sorozat minden darabja két részből áll: egy mutatós kötetből és egy CD lemezből. A két rész viszonyáról elmondhatjuk, hogy a hanganyag és szöveges rész egyforma súllyal szerepel.
 
A kötetek kemény táblásak, színesek, rengeteg fotót tartalmaznak, öröm forgatni őket.
Fejezeteik:
– Az adott mű címlapja – tartalmazza a szerzőket, előadókat, zenekarokat, minden fontos
adatot a megjelent műről
- A szerző életútja, munkássága
- Az adott opera születési körülményei, életútja, cselekménye
- Az adott opera magyarországi megjelenése, előadásai
- A CD-n szereplő felvételek címmel: a legszebb részletek – magyar szöveggel
- Az előadóművészekről
- Az opera titkai: minden kötetben más a témája: pl. Híres operaházak, Anekdoták az opera világából, A rockopera
- A CD tracklistája
CD tartalmazzák az operák legismertebb, legfontosabb áriáit, részleteit, törekedve a teljességre.

Nida Judit

Összes ajánló

Csuka Zoltán
Városi Könyvtár

Érd, Hivatalnok utca 14.
23/365470/1
- www.csukalib.hu -
- Írjon nekünk emailt! -
NYITVA TARTÁS
Adószámunk: 15566991-1-13
SZJA 1%
Érdi Lengyel-Magyar Kulturális Egyesület
Adószámunk: 18706330-1-13
16,8°C
derült