Csuka Zoltán Városi Könyvtár, Érd  Csuka Zoltán Városi Könyvtár, Érd
Elérhetőségek
Nyitva tartás
Könyvajánló

Pamiec – Emlékezés
Lengyel menekültek Magyarországon 1939-1946
2009

2009-ben emlékeztünk a második világháború kitörésének 70. évfordulójára. Ez a lengyeleknek különösen tragikus esemény a lengyel és magyar nép közötti évezredes barátságot azonban inkább erősítette, hiszen befogadtuk azt a több mint 100 ezer lengyel menekültet, akik vagy nálunk maradtak, vagy innen mentek tovább Nyugat-Európába.
Az Emlékezés című, 500-nál több fotót, mintegy száz dokumentumot tartalmazó
monumentális album köszönettel emlékezni kíván azokra a magyarokra, akik „nemcsak a házukat, a szívüket is megnyitották a lengyelek előtt”.
A közel 400 oldalas album borítójára is az a szív került, melyben a lengyel és magyar nemzeti szimbólumok együtt találhatóak. A kötet egyik szerkesztője Grzegorz Lubczyk, Lengyelország volt magyarországi nagykövete, másik szerkesztője felesége, Krystina Lubczyk. Krystina asszony személyesen is érintett, ugyanis édesapja is az a menedéket találók között volt.
A kötetet bemutattuk a könyvtárunkban is az Érdi Lengyel-Magyar Kulturális Egyesület szervezésében 2010 szeptemberében. Megható volt látni, hogy különösen Lubczyk asszony még ma is milyen szeretettel, barátsággal emlékezik azokra a magyarokra, akik annak idején önzetlen segítőkészséggel fogadták be a lengyeleket.
Emlékeznünk kell nekünk magyaroknak is: büszkék lehetünk erre az eseménysorra!
A kötetet megtalálják az állományunkban.

Bazsóné Megyes Klára

A dokumentumok címleírásának lekérdezése folyamatban van...

Összes ajánló

  Felnőttkönyvtár     Gyermekkönyvtár     Zenei Könyvtár     Jószomszédság Könyvtára     Parkvárosi Könyvtár  
Csuka Zoltán
Városi Könyvtár

Érd, Hivatalnok utca 14.
23/365470/1
- www.csukalib.hu -
- Írjon nekünk emailt! -
NYITVA TARTÁS
Adószámunk: 15566991-1-13
SZJA 1%
Érdi Lengyel-Magyar Kulturális Egyesület
Adószámunk: 18706330-1-13
20,1°C
derült