Csuka Zoltán Városi Könyvtár, Érd  
Elérhetőségek
Nyitva tartás
Kalendárium

november 20.
Selma Lagerlöf
(Svédország, Mårbacka, 1858. november 20. – Mårbacka, 1940. március 16.)


Selma Ottilia Lovisa Lagerlöf 1858. november 20-án született, bigott evangélikus családban. Apai nagyanyjától örökölte a Mårbackai kastélyt, mely már generációk óta a család tulajdonában állt.


Rangjából és egészségügyi problémáiból adódóan otthon tanították, ám ez az elszigeteltség rányomta a bélyegét Selma jellemére is. Visszahúzódó, komoly kislányként jellemzik, aki szinte falja a könyveket és nagyanyja történeteit, melyek későbbi műveiben is szerepet kaptak. Már ekkor eldöntötte, hogy írásnak szenteli az életét.


Zsenge ifjúként nem csak a szüleit vesztette el, hanem édesapja alkohol problémái folytán a családi vagyont is. Így a családi fészket hátra hagyva a Högre lärarinneseminariet tanítóképző iskolába került, melyet ösztöndíjakkal el is végzett. Ezt követően tanítónak állt és elkezdte első regényét, Gösta Berling történetei címmel.


1894-ben ismerkedett meg Sophie Elkan írónővel, akiben hűséges barátra, sőt társra lelt. Nem sokkal később feladta állását és a Svéd Akadémia támogatásának hála, csak az írásnak élt.


Az 1900-as évek elején jelent meg nemzetközi sikert arató ifjúsági könyve, a Nils Holgersson csodálatos utazása, mely földrajz-tankönyvnek készült. Ebből később szintén töretlen sikernek örvendő rajzfilmsorozatot, majd egész estés filmet is készítettek.


1909-ben munkáját Nobel-díjjal jutalmazták, mellyel első ízben ismertek el gyermekkönyvet valamint női szerzőt. A díj mellé járó pénzjutalomból visszavásárolta a családi birtokot, ahol mindhaláláig élt. Csupán utazásai alkalmával mozdult ki.


A második világháborút követően alig jelentek meg művei, 3 terjedelmes kötetben foglalta össze memoárját. 81 évesen, otthonában érte a halál.

Irodalom:

A dokumentumok címleírásának lekérdezése folyamatban van...

Teljes kalendárium

Csuka Zoltán
Városi Könyvtár

Érd, Hivatalnok utca 12.
23/365470/1
- www.csukalib.hu -
- Írjon nekünk emailt! -
NYITVATARTÁS
Adószámunk: 15566991-1-13
SZJA 1%
Érdi Lengyel-Magyar Kulturális Egyesület
Adószámunk: 18706330-1-13