Csuka Zoltán Városi Könyvtár, Érd  
Elérhetőségek
Nyitva tartás
Kalendárium

június 29.
Péter és Pál ünnepe

Június 29-e a római egyházat alapító két apostol főünnepe. Emléknapjuk az aratás kezdetét is jelzi. A népi megfigyelések szerint e napot követően indul az igazi nyár.
A hagyomány szerint Péter és Pál apostol különböző években, de ugyanazon a napon, június 29-én szenvedett vértanúhalált Rómában. Az apostolok sírja fölé épült a vatikáni Szent Péter-bazilika és a Róma falain kívüli Szent Pál-bazilika.
Szent Pál, eredeti nevén Saulus, keresztény hitre tért, majd a pogányok között teljesítette apostoli küldetését: Listrában egy bénát gyógyított meg, feltámasztott egy ifjút, és sok más csoda fűződik nevéhez. Málta szigetén vipera marta meg a kezét, de ez sem ártott neki.
Szent Péter Róma első püspöke volt. Eredeti neve Simon volt, a Péter nevet Jézustól kapta. Isten rábízta a mennyország kulcsait. Pünkösdkor háromezer embert térített meg beszédével, testének árnyékával gyógyította a betegeket. Heródes tömlöcbe záratta, ám egy angyal kiszabadította.
Péter a pápák, a halászok és Róma védőszentje.

Irodalom:

A dokumentumok címleírásának lekérdezése folyamatban van...

Teljes kalendárium

Csuka Zoltán
Városi Könyvtár

Érd, Hivatalnok utca 12.
23/365470/1
- www.csukalib.hu -
- Írjon nekünk emailt! -
NYITVATARTÁS
Adószámunk: 15566991-1-13
SZJA 1%
Érdi Lengyel-Magyar Kulturális Egyesület
Adószámunk: 18706330-1-13