Csuka Zoltán Városi Könyvtár, Érd  
Elérhetőségek
Nyitva tartás
Kalendárium

október 5.
Szabó Magda
(Debrecen, 1917. október 5. – Kerepes, 2007. november 19.)

„Ami velem és köröttem valaha megesett, és amit én annak a nyersanyagából alkottam, aligha különíthető el. Ha meghalok, magammal viszem minden titkomat, s nem lesz irodalomtörténész, aki meg tudja fejteni…”- vallotta a 100 éve született Szabó Magda, a magyar irodalom egyik legjelentősebb és legolvasottabb írónője.

A Dóczi Leánynevelő Intézetben érettségizett, majd a Debreceni Egyetemen magyar-latin szakos diplomát szerezett. Néhány évig középiskolai tanárként dolgozott. 1945-től a Vallás- és Közoktatási Minisztérium munkatársa, 1949-ben elbocsátották, nem jelenhettek meg írásai. 1959-től szabadfoglalkozású író.

Az irodalom szinte minden területén alkotott, indulásakor verseskötetekkel jelentkezett, később inkább regényeket és színpadi műveket írt. Az 1958-as Freskó és az 1959-ben megjelent Az őz című regényei hozzák meg számára az ismertséget. Önéletrajzi ihletésű munkái az Ókút, a Régimódi történet és a Für Elise. Sok írása foglalkozik női sorsokkal: a Danaida, a Pilátus, Az ajtó. A fiatalabbakról sem feledkezett meg, gyerekek számára készült a Bárány Boldizsár, a Sziget-kék és a Tündér Lala.

Jó néhány művéből készült film. Az Abigélt Zsurzs Éva, a Régimódi történetet Bereményi Géza, Az ajtót Szabó István filmesítette meg.

Irodalom:

A dokumentumok címleírásának lekérdezése folyamatban van...

Teljes kalendárium

Csuka Zoltán
Városi Könyvtár

Érd, Hivatalnok utca 14.
23/365470/1
- www.csukalib.hu -
- Írjon nekünk emailt! -
NYITVA TARTÁS
Adószámunk: 15566991-1-13
SZJA 1%
Érdi Lengyel-Magyar Kulturális Egyesület
Adószámunk: 18706330-1-13
10,0°C
enyhe eső