Csuka Zoltán Városi Könyvtár, Érd  
Elérhetőségek
Nyitva tartás
Kalendárium

augusztus 22.
Claude Debussy
(Saint-Germain-en-Laye, 1862. aug. 22. – Párizs, 1918. márc. 25.)

„A zene célja a gyönyörködtetés” (Claude Debussy)

Francia impresszionista zeneszerző, 155 éve született. Kisgyermekként Paul Verlain költő anyósától tanult zongorázni, tízévesen már a párizsi Conservatoires növendéke volt. 1884-ben a Szépművészeti Akadémia Római-díjjal jutalmazta A tékozló fiú című kantátájáért. A díj jutalmaként két évet töltött Rómában, majd végleg Párizsban telepedett le. Megismerkedett Brahmsszal, Bayreuthban Wagner, a párizsi világkiállításon Ravel zenéjével. Első jelentős alkotása a Mallarmé költeményére komponált Egy faun délutánja c. zenekari műve. 1902-ben bemutatták egyetlen befejezett operáját a Pelléas és Mélisande-ot. A bemutatót követően egy termékeny művészi korszaka következett, a Metszetek, Képek, Prelűdök c. zongoraművek, A tenger c. zenekari mű. Saját műveinek zongorista előadójaként és dirigenseként Európa-szerte koncertezett, Magyarországon 1910-ben tartott szerzői estet. Életműve új színt adott a muzsika csaknem valamennyi műfajának. A kor hagyományaitól gyakran elrugaszkodott stílusával keverte a különböző kultúrák dallamvilágát. Munkássága több zeneszerzőre is hatott, köztük Kodály Zoltánra és Bartók Bélára is.

Irodalom:

A dokumentumok címleírásának lekérdezése folyamatban van...

Teljes kalendárium

Csuka Zoltán
Városi Könyvtár

Érd, Hivatalnok utca 14.
23/365470/1
- www.csukalib.hu -
- Írjon nekünk emailt! -
NYITVA TARTÁS
Adószámunk: 15566991-1-13
SZJA 1%
Érdi Lengyel-Magyar Kulturális Egyesület
Adószámunk: 18706330-1-13
14,0°C
nagyrészt felhős