Csuka Zoltán Városi Könyvtár, Érd  Csuka Zoltán Városi Könyvtár, Érd
Elérhetőségek
Nyitva tartás
Kalendárium

december 1.
Marie Tussaud
(Strasbourg, 1761. december 1. - London, 1850. április 16.)

A Madame Tussaud Panoptikum alapítója 255 évvel ezelőtt született Marie Grosholtz néven. Édesapja még születése előtt életét vesztette a hétéves háborúban. Édesanyjával Bernbe költöztek, ahol anyja Dr. Philippe Curtius házvezetőnőjeként dolgozott. Curtius orvos volt, de viaszmodellezéssel is foglalkozott. Ez utóbbi tevékenységet olyan sikeresen művelte, hogy feladva orvosi karrierjét 1765-ben Párizsba költözött ahol 1770-ben megnyitotta első panoptikumát. Nevéhez fűződik XV. Lajos utolsó kedvesének Madame du Barry viaszfigurájának elkészítése, amely a legrégebbi ilyen jellegű viaszmunka. Marie és anyja hamarosan követték Curtius doktort Párizsba, akit szinte családtagként szerettek. Marie szívesen tanult és segített a mesternek. Hamarosan elkészítette első önálló viaszfiguráját, amely Rousseau-t mintázta, majd ezt követte Voltaire, Franklin képmásának elkészítése. Neve a királyi udvarba is eljutott, 1780 után a forradalom kirobbanásáig XVI. Lajos nővérének nyújtott művészeti oktatást. A forradalom zűrzavaros időszakában Marie is a letartóztatottak sorsára jutott, azonban hála Curtius egy pártfogójának, a lányt halotti maszkok gyártására kérték fel, a guillotine áldozatairól. Így általa készültek el többek között a néhai uralkodó, Marie Antoinette, Marat s Robespierre képmásai. Curtius 1794-ben elhunyt, teljes gyűjteményét Marie-ra örökítve, aki egy évre rá férjhez ment Francois Tussaud mérnökhöz. Nyugalmat remélve utaztak Londonba 1802-ben, de mivel a napóleoni háborúk megakadályozták visszatértét francia földre, ezért Madame Tussaud úgy döntött, vándorkiállításával bejárja Nagy-Britannia és Írország városait. Csupán 1835-ben állapodott meg véglegesen, otthonául, s állandó viasztárlatául egyaránt a londoni Baker Street-et választva. A viaszfaragó 1838-ban papírra vetette emlékiratait. 1842-ben kiöntötte önarcképét, amely ma a panoptikum bejáratánál üdvözli a betérő látogatókat. Marie Tussaud-t 88 esztendős korában, álmában érte a halál.

Ma London mellett Amszterdam, Bankok, Berlin, Dubaj, Hamburg, Hollywood, Hongkong, Las Vegas, Moszkva, New York, Sanghaj, Bécs, s végül Washington ad otthont Tussaud panoptikumnak.

Teljes kalendárium

  Felnőttkönyvtár     Gyermekkönyvtár     Zenei Könyvtár     Jószomszédság Könyvtára     Parkvárosi Könyvtár  
Csuka Zoltán
Városi Könyvtár

Érd, Hivatalnok utca 14.
23/365470/1
- www.csukalib.hu -
- Írjon nekünk emailt! -
NYITVA TARTÁS
Adószámunk: 15566991-1-13
SZJA 1%
Érdi Lengyel-Magyar Kulturális Egyesület
Adószámunk: 18706330-1-13
13,2°C
derült