Csuka Zoltán Városi Könyvtár, Érd  Csuka Zoltán Városi Könyvtár, Érd
Elérhetőségek
Nyitva tartás
Kalendárium

augusztus 1.
Vasas Szent Péter

Szent Péter bilincsekből való szabadulásának emlékünnepe. A Szentírásban foglaltak szerint Heródes Agrippa 42-ben Pétert börtönbe záratta, s ott nehéz vasban, szigorú őrizet alatt tartatta. Ám a rákövetkező éjjelen megjelent a börtönben az Úr angyala. Érintésére leestek Péter láncai, s az apostol az alvó őrök között észrevétlen távozhatott.

Vasas Szent Péter napja a Mura-vidéken a szőlőtermelőknek dologtiltó nap, mert úgy vélik, a szemek lehullanának a fürtről. Zagyvarékasi, kukoricára vonatkozó termésjóslás szerint: "Ha Vasas Szent Péter napján még eső lesz, lesz kukorica, de még akkor se esik, gyühet a Duna vize is, nem lesz kukorica." Turán patkányűző napnak tartják. Ha egy patkány szemét kiszúrják és eleresztik, akkor a többi is elmenekül. Próbálkoztak azzal is, hogy ezen a napon megkerülték a patkánylyukat kilencszer, kilenc Miatyánk elmondásával.

Teljes kalendárium

  Felnőttkönyvtár     Gyermekkönyvtár     Zenei Könyvtár     Jószomszédság Könyvtára     Parkvárosi Könyvtár  
Csuka Zoltán
Városi Könyvtár

Érd, Hivatalnok utca 14.
23/365470/1
- www.csukalib.hu -
- Írjon nekünk emailt! -
NYITVA TARTÁS
Adószámunk: 15566991-1-13
SZJA 1%
Érdi Lengyel-Magyar Kulturális Egyesület
Adószámunk: 18706330-1-13
18,6°C
nagyrészt felhős