Csuka Zoltán Városi Könyvtár, Érd  Csuka Zoltán Városi Könyvtár, Érd
Elérhetőségek
Nyitva tartás
Kalendárium

március 24.
Arany László
(Nagyszalonta, 1844. márc. 24.- Budapest, 1898. aug. 1.)

Magyar költő, esszéíró, műfordító, Arany János és Ercsey Julianna fia, 170 évvel ezelőtt született. Jogot végzett, közgazdasági szakemberként, bankigazgatóként dolgozott, országgyűlési képviselő volt. Emellett folytatta irodalmi tevékenységét. Első műve a Nagyszalontán feljegyzett mesék gyűjteménye volt (Eredeti népmesék). Gyulai Pállal közösen is szerkesztett mesegyűjteményt Magyar Népköltési Gyűjtemény címmel. Főműve A délibábok hőse c. verses regény, amely illúziók nélkül mutatja be a kiegyezés utáni magyar társadalmat, hőse Hübele Balázs, aki az író nemzedékének jelképeként a múlt romantikus eszményeitől hajtva meddő küzdelmet folytat a nemzet felemelkedéséért. A világirodalom klasszikusait fordítja, Lermontov, Shakespeare, Puskin, Moliere műveit. Édesapja halála után fontos feladatának tekinti, hogy Arany János hátrahagyott műveit és levelezését rendszerezze és sajtó alá rendezze. Ő teszi közzé az utolsó évek gyűjteményét az Őszikéket is és jelenteti meg Arany János levelezését, mely fontos forrása a magyar irodalomtörténetnek.

Irodalom:

A dokumentumok címleírásának lekérdezése folyamatban van...

Teljes kalendárium

  Felnőttkönyvtár     Gyermekkönyvtár     Zenei Könyvtár     Jószomszédság Könyvtára     Parkvárosi Könyvtár  
Csuka Zoltán
Városi Könyvtár

Érd, Hivatalnok utca 14.
23/365470/1
- www.csukalib.hu -
- Írjon nekünk emailt! -
NYITVA TARTÁS
Adószámunk: 15566991-1-13
SZJA 1%
Érdi Lengyel-Magyar Kulturális Egyesület
Adószámunk: 18706330-1-13
13,0°C
derült