Csuka Zoltán Városi Könyvtár, Érd  Csuka Zoltán Városi Könyvtár, Érd
Elérhetőségek
Nyitva tartás
Kalendárium

március 4.
Antonio Lucio Vivaldi
(Velence, 1678. márc. 4.- Bécs, 1741. júl. 28.)

Itáliai zeneszerző és hegedűművész, 335 éve született. Édesapja is zenész volt, kiválóan játszott hegedűn. Papnak szánták, tanulmányainak elvégzése után felszentelt pap lett, de betegsége miatt (feltehetően asztmás volt), nem gyakorolta a papi hivatást. Hosszú éveken keresztül a leánynövendékek zenei képzésére szakosodott velencei Ospedale della Pieta hegedűtanára, a zenekar vezetője ill. fizetett külső zeneszerző volt. Nagy sikert aratott vokális egyházzenei szerzeményeivel és később más intézményektől is kapott megbízásokat. 1713-ban mutatták be első operáját Otho falun címmel. Ezenkívül még 50 opera megírása köthető nevéhez, ebből 16 teljes egészében fennmaradt. A zeneszerzés mellett impresszárióként is dolgozott az opera területén. Művészetének középpontjában a concerto (versenymű) műfaja állt, közel 500 versenyműve maradt fenn. Zenetörténeti jelentőségét épp a versenymű forma tökéletesítésének köszönheti: a szólóhangszer már végig vezető szerepet játszva emelkedik ki a zenekarból, a zenedarabok három tételből állnak, két gyors tétel fog közre egy lassú tételt. Talán leghíresebb versenyműve a Négy évszak c. hegedűverseny-ciklus. Zenei kéziratainak óriási gyűjteményét (27 kötet) 1920-ban fedezték fel újra, a Torinói Nemzeti Könyvtár gyűjteményében őrzik.

Irodalom:

A dokumentumok címleírásának lekérdezése folyamatban van...

Teljes kalendárium

  Felnőttkönyvtár     Gyermekkönyvtár     Zenei Könyvtár     Jószomszédság Könyvtára     Parkvárosi Könyvtár  
Csuka Zoltán
Városi Könyvtár

Érd, Hivatalnok utca 14.
23/365470/1
- www.csukalib.hu -
- Írjon nekünk emailt! -
NYITVA TARTÁS
Adószámunk: 15566991-1-13
SZJA 1%
Érdi Lengyel-Magyar Kulturális Egyesület
Adószámunk: 18706330-1-13
28,9°C
nagyrészt felhős