Csuka Zoltán Városi Könyvtár, Érd  
Elérhetőségek
Nyitva tartás
Kalendárium

május 23.
Rippl-Rónai József
(Kaposvár, 1861. május 23. – Kaposvár, 1927. november 25.)

Százötven évvel ezelőtt született festő, grafikus, iparművész. Patikussegédként kezdett dolgozni, 1881-ben Budapesten gyógyszerészeti mesteroklevelet szerzett. Szakmáját rövidesen otthagyta, a Zichy családnál házitanítóskodott, közben rajzórákat vett. 1884-től a müncheni művészeti akadémián tanult. 1887-ben Párizsba ment, ahol Munkácsy Mihály segédjeként dolgozott. Munkácsy képeinek másolása mellett megszülettek első jelentős alkotásai (pl. Nő fehérpettyes ruhában, Kalitkás nő) 1889-től 1902-ig tartó korszakát "fekete" vagy "színredukciós korszak"-nak nevezik. Festményei a fekete, a sötétzöld, a barna harmóniájára építenek. Az art nouveau mesterévé vonalainak ritmusa, lendületes körvonalai avatták. 1902-ben a hazatérés mellett döntött. "Fekete korszaka" véget ért, témái közé került idős szüleinek, barátainak ábrázolása. Képein a valóságos tér, a vidék harmóniája, a biedermeyer szobabelső jelenik meg. 1908-tól új korszaka kezdődik: "kukoricás" képei az új nyugat-európai áramlatok hatása alatt állnak. A hangsúlyos kontúrok durván egymás mellé helyezett, széles ecsetvonásokkal felvitt foltokat ölelnek körül. A festékfoltok csak bizonyos távolságból alkotnak egységes képet. Az első világháború kitörésekor Franciaországban tartózkodott, s mert az ellenséges országok egyikének állampolgára volt, hét hónapra internálták. Nemcsak festményeket és grafikákat készített, tervezett üvegablakokat és poharat, lámpát is. Utolsó korszakának középpontjában a pasztellportré szerepel. Ezzel a technikával készíti el többek között a Nyugat híres személyiségeinek (Móricz Zsigmondnak, Szabó Lőrincnek, Babits Mihálynak) arcképét.

Irodalom:

Szabadi Judit: Így élt Rippl-Rónai József
Horváth János: Rippl-Rónai Emlékmúzeum, Róma-villa
Genthon István: Rippl-Rónai József : album
Köves Szilvia: Rónai : a Róma-villa titka

Teljes kalendárium

Csuka Zoltán
Városi Könyvtár

Érd, Hivatalnok utca 14.
23/365470/1
- www.csukalib.hu -
- Írjon nekünk emailt! -
NYITVA TARTÁS
Adószámunk: 15566991-1-13
SZJA 1%
Érdi Lengyel-Magyar Kulturális Egyesület
Adószámunk: 18706330-1-13
22,8°C
derült