Csuka Zoltán Városi Könyvtár, Érd  
Elérhetőségek
Nyitva tartás
Kalendárium

szeptember 23.
Gundel Károly
(Budapest, 1883. szeptember 23. - Budapest, 1956. november 28.)

Édesapja, Gundel János, 35 éven át a Budapesti Szállodások, Vendéglősök és Kocsmárosok Ipartársulatának elnöke, többek között az István Főherceg Szálloda bérlője volt. Károly még iskolás korában itt kezdte el a szakma elsajátítását, hogy később a nevet, melyet örökölt, tovább öregbítse és világhírűvé tegye. Külföldi tanulmányútjai után, 23 évesen a Wagons Lits tátralomnici telepének szállodatitkára, majd 2 évvel később igazgatója lett. Családalapítása után, 1910-től a budapesti Állatkerti Vendéglő bérlője az 1949-es államosításig. Közben 1920-tól 1925-ig a Royal-, majd 1927-től 1948-ig a Szent Gellért-Szálló éttermeinek bérlője is. Élete kora vendéglőseihez hasonló volt: reggel bevásárlás a Vásárcsarnokban, aztán irodai, vezetési, személyzeti ügyek intézése a Gellértben, délben és este a vendégekkel való foglalkozás előbb a Gellértben, majd a Városligetben, közben délután a szakirodalom tanulmányozása, szakkönyvek írása. Évtizedeken át, szinte szabadnap nélkül, ugyanígy. Felesége nemcsak 13 gyermekük anyja volt, hanem igen jó ízlésű, igényes, ideális üzletasszony is, aki közel 50 éven át segítette, támogatta sikereiben, eredményeiben. Eredményes életpályájuk további részesei munkatársaik voltak, akik közül nem egy 20-30 évet is eltöltött náluk. Könyvei közül figyelemre méltók a "Kis magyar szakácskönyv", "A konyha fejlődése és a magyar szakácskönyv irodalom a XVIII. század végéig" című, valamint a századunk nagy írójával, Karinthy Frigyessel amatőrök számára írt: "Vendéget látni, vendégnek lenni" című könyvecskéje és ennek bővített kiadása: "A vendéglátás művészete". "A vendéglátás mestersége" a szakmabeli vendéglátósok részére készült.A sors kegyetlen volt hozzá. A háború vagyona javát elpusztította, 1948-ban végleg elveszítette szeme világát, majd rákos kór támadta meg. De élete alkonyán, betegen is büszke volt arra, hogy az állatkerti vendéglő homlokzatán meghagyták nevét. "Ez olyan, mint amikor valakinek még életében szobrot emelnek" - jegyezte meg.

Teljes kalendárium

Csuka Zoltán
Városi Könyvtár

Érd, Hivatalnok utca 12.
23/365470/1
- www.csukalib.hu -
- Írjon nekünk emailt! -
NYITVATARTÁS
Adószámunk: 15566991-1-13
SZJA 1%
Érdi Lengyel-Magyar Kulturális Egyesület
Adószámunk: 18706330-1-13