Csuka Zoltán Városi Könyvtár, Érd  
Elérhetőségek
Nyitva tartás
Kalendárium

június 15.
Erkel Ferenc
(Gyula, 1810. november 7. - Budapest, 1893. június 15.)

Az ismert zeneszerző karmester, zongoraművész, pedagógus, a nemzeti opera megteremtője, a magyar Himnusz megzenésítője. Erkel Ferenc gyerekkorától kezdve zeneközelben élt, hiszen tanító édesapja egyházi karnagy is volt. Nagyváradi és pozsonyi tanulmányai után alig múlt tizenhét éves, amikor házi zenetanárnak szegődött Kolozsvárra. Zenei pályája zongoraművészként kezdődött, alkalmanként vezényelt és a zeneszerzéssel is kereste kenyerét. 1834-ben mutatkozott be Pesten először, alig egy évvel később fel is költözött, és Pesten telepedett le. Több színháznál volt karnagy, majd 1837-től harminc éven át első karmester és zenei vezető volt a Pesti Magyar (később Nemzeti) színháznál. Első operája, a Bátori Mária 1840-ben készült. A szövegkönyv szerzője Egressy Béni, aki egész életében hasznos segítőtársa volt Erkelnek az operaszerzői munkájában. 1844-ben mutatták be a Hunyadi László című történelmi operát, majd megnyerte azt a pályázatot, amelynek köszönhetően ő zenésíthette meg Kölcsey Himnuszát. A szabadságharc után a főváros hangversenyéletének fellendítésén fáradozott, többek között az ő irányításával alakult meg 1853-ban a Filharmóniai Társaság, 1861-ben pedig bemutatták leghíresebb operáját, a Bánk Bánt. Későbbi művei már nem voltak igazán sikeresek, viszont rendkívül sokat tett a főváros zenei életének felvirágoztatásáért. 1868-ban az Országos Magyar Daláregyesület vezető karnagyává választotta, miközben aktívan szerepet vállalt a Zenepedagógia terén is, közreműködött például a Zeneakadémia 1875-ös megalakításában . Az 1884-ben megnyílt Operaház tiszteletbeli főzeneigazgatóvá választotta. Nevéhez fűződik a magyar nemzeti opera, mint műfaj megteremtése. Nyugati operák mintáira támaszkodva, a 19. század magyar verbunkos zenéjének felhasználásával és újraértelmezésével sikerült viszonylag egységes nemzeti operanyelvet kialakítania. A zene mellett neves sakkozó volt, az 1864-ben alakult Pesti Sakk-kör előbb alelnöke, majd egy év múlva elnöke lett. Emlékére 1952-ben állami díjat alapítottak, mellyel minden évben a kiemelkedő magyar zeneműveket és zenetudományi munkákat jutalmazzák.

Teljes kalendárium

Csuka Zoltán
Városi Könyvtár

Érd, Hivatalnok utca 14.
23/365470/1
- www.csukalib.hu -
- Írjon nekünk emailt! -
NYITVA TARTÁS
Adószámunk: 15566991-1-13
SZJA 1%
Érdi Lengyel-Magyar Kulturális Egyesület
Adószámunk: 18706330-1-13
14,2°C
derült