Csuka Zoltán Városi Könyvtár, Érd  Csuka Zoltán Városi Könyvtár, Érd
Elérhetőségek
Nyitva tartás
Kalendárium

július 21.
I. Lajos magyar királlyá koronázása
(1342. júl. 21)

665 évvel ezelőtt I.(Nagy) Lajos apjától, Károly Róberttől erős országot, stabil belső állapotokat vett át trónra kerülésekor. Erős kézzel irányította országait, uralkodása alatt Magyarország európai léptékben is nagyhatalommá vált, amit csak erősített az 1370-től kialakuló perszonálunió Lengyelországgal, a térség másik fontos államával. Lajos nem véletlenül szolgált rá a "lovagkirály" elnevezésre: uralkodását végigkísérték az itáliai, dalmáciai, litvániai és balkáni harcok, amelyekben személyesen is jeleskedett, nem egyszer veszélyes helyzetbe sodorva magát. Uralkodása második felében ismeretlen betegség - orvostörténészek szerint lepra - hatalmasodott el rajta, ami mindinkább a trónhoz kötötte. Ebben az időszakban nagyobb hangsúlyt kaptak az államszervezettel kapcsolatos változtatások és a belpolitika. A külpolitika is békésebb irányt vett: 1360-ban királytalálkozót rendeztek Nagyszombaton, ahol Lajos mellett Luxemburgi János morva őrgróf, IV. Rudolf osztrák herceg és IV. Károly német-római császár és cseh király is megjelent.

Teljes kalendárium

  Felnőttkönyvtár     Gyermekkönyvtár     Zenei Könyvtár     Jószomszédság Könyvtára     Parkvárosi Könyvtár  
Csuka Zoltán
Városi Könyvtár

Érd, Hivatalnok utca 14.
23/365470/1
- www.csukalib.hu -
- Írjon nekünk emailt! -
NYITVA TARTÁS
Adószámunk: 15566991-1-13
SZJA 1%
Érdi Lengyel-Magyar Kulturális Egyesület
Adószámunk: 18706330-1-13
18,6°C
nagyrészt felhős