Csuka Zoltán Városi Könyvtár, Érd  
Elérhetőségek
Nyitva tartás
Hova tűnt a sok vitéz, minden ház egy sírra néz...

"...Nagyon elszomorul az arcunk, ha egy bajtársunk sírja felett áll a pap. Harangzúgás, ágyuk üvöltése, koporsó: egy szürkévé fagyott katonakabát s a bajtárs máris megy a föld alatti lakásába. A pap szentbeszéde ilyenkor kétszeresen fáj: a pap búcsúztat minket egy baráttól, de emlékeztet arra, hogy mi is meghalunk. S ki szeret még a harctéren is arra gondolni, hogy meg fog halni..."
 
Írta egy tartalékos honvéd főhadnagy a Székesfehérvári Hírlapban az első világháborúban átélt élményeiről.
 
A világégést követően az akkori társadalom nem feledkezett meg hőseiről. Már a harcok során elrendelték a hazáért életüket áldozó katonákról való megemlékezést. Ezerkilencszáztizenötben báró Abele Ferenc vezérkari őrnagy tett javaslatot első ízben arról, hogy iktassák törvénybe azt, miszerint minden település köteles kőemléket állítani és azon megörökíteni a világháborúban elesett lakóinak nevét. E kezdeményezést karolta fel gróf Tisza István az akkori miniszterelnök, és előterjesztését a Képviselőház az 1917. évi VIII. törvénycikkben emelte jogerőre, s tette kötelezővé a hősi emlékművek állítását. Minden önkormányzat a – lehetőségeihez mérten – szervezéshez fogott, és mutatós, szép köztéri szobrokat emeltettek az elesettek emlékére.
 
Ezt követően, néhány esztendővel később, május utolsó vasárnapját a Hősök Emlékünnepévé nyilvánították, (1924. évi XIV. törvénycikk) ezzel nemzeti ünnepé emelve a megemlékezést. A következő esztendőtől rendszeressé váltak az ünnepségek országszerte, melyeken minden esetben tábori misét celebráltak, imát mondtak, végezetül koszorúk elhelyezésével emlékeztek az elhunytakra.
 
A második világháború során felmerült annak az igénye, hogy a harcokban a hazájukért életüket áldozó bakákról is méltó módon emlékezzenek meg. A belügyminiszter 1942 április 17-én, valamint a honvédelmi miniszter 25-én kiadott rendelete e célt szolgálta. Elrendelték, hogy az elesett katonák neveit véssék fel az első világháborús emlékművekre, így az ünnepségeken értük is imádkoztak, rájuk is emlékeztek. Az utolsó Hősök Napját 1945 május 27-én tartották. Ekkor már nem volt nemzeti ünnep és az ünnepségek korábbi hangulata is hiányzott a háborút átélt országban.
 
A harcok elmúltával megkezdődött a romhalmazzá vált ország újjáépítése. A katonák évek hosszú sora alatt tértek haza a frontoktól, attól függően kit, milyen messzire sodort a szolgálat, illetve szabadult a hadifogságból. Nagyon sok családban reménykedtek, nem rendelkeztek ugyanis pontos információval a szeretett rokonról, hitvesről, apáról. Bíztak a Gondviselésben, hogy hazahozza a távolból a rég nem látott katonát. Sajnos nagyon sokan voltak, akik hiába vártak, de többen évekkel később mégis csak átölelhették szerettüket.
 
Az itthon maradt férfiak nagy részét, és nagyon sok nőt is "málenkij robotra" hurcolt a győztes birodalom, hogy saját munkaerő hiányát pótolja, a volt ellenség dolgát pedig nehezítse.
 
Így rendkívüli körülmények között a háború sújtotta országban az első békeévek az építkezések és az élet normalizálása jegyében teltek. A túlélők csendben, családi körben emlékeztek az elhunyt hősökről, akik közül nagyon sokan a messzi távolban ismeretlen helyen kapták meg a végtisztességet, aludták örök álmukat.
 
Az egypártrendszer kialakulása után emeltek emlékműveket, de ezeket nem a magyar katonák emlékére, hanem a győztes, – számunkra elnyomást és sok szenvedést hozó – Vörös Hadsereg katonáira emlékezve. A magyar áldozatokról, elesett honvédekről nem sok szó esett egészen a nyolcvanas évekig. Néhány helyi kezdeményezésnek hála, ekkor már az ország számos pontján kezdtek egyre többet foglalkozni a második világégés áldozataival. Városunkban is ekkor emeltek emlékfalat "a II. világháború áldozatainak" emlékére az óvárosi Szent Mihály templom kertjében. Ezen a különböző frontokon elesett katonáknak, az elhurcoltan meghalt áldozatok egy részének, a helyi front alatti atrocitások, valamint aknatalálatok következtében elhunyt civil áldozatoknak a nevei vegyesen szerepelnek. A katonaként meghaltak igen nagy létszámához képest azonban közülük mindössze néhánynak a neve van csak felírva.
 
1989 után ismét előtérbe kerültek a Hősök Napi ünnepségek országszerte. A parlament 2001-ben elfogadott, LXIII. törvényben rendelkezett a Magyar Hősök Emlékünnepéről, mellyel szép és méltó hagyományt elevenítettek fel. Így sokak emlékeznek és idézik meg május utolsó vasárnapján a "...még nem élt, de már halott fiatalokat, hogy álmodjanak a köves hant alatt boldog Magyarországról...".
 
A ma élőknek minden lehetőséget meg kell ragadnia, hogy emléküket megőrizzék és átadják az utókornak, mint nemzetünk történetének egy részét, hogy a felnövő nemzedékek ne kérdezhessék a címben már idézett vers sorait átvitt értelemben használva:
 
   "...Hova tűnt sok néma sír, házak közt a mélyben,
   Hova tűnt sok néma sír, vélük mi lett?..."

Stencinger Norbert

 
Csuka Zoltán
Városi Könyvtár

Érd, Hivatalnok utca 14.
23/365470/1
- www.csukalib.hu -
- Írjon nekünk emailt! -
NYITVA TARTÁS
Adószámunk: 15566991-1-13
SZJA 1%
Érdi Lengyel-Magyar Kulturális Egyesület
Adószámunk: 18706330-1-13
8,0°C
nagyrészt felhős