Csuka Zoltán Városi Könyvtár, Érd  
Elérhetőségek
Nyitva tartás
Könyvajánló

Bakóczy Sára:
A város és a rózsa
Debreceni széphistóriák
2017

Ezerötszáznegyvennyolc, Magyar Királyság. Buda lassan egy évtizede török kézre került, az ország három részre szakadt. A három résznek – a török hódoltságnak, a Habsburg-uralom alatt álló Magyar Királyságnak és a Fráter György által kormányzott Erdélynek – szinte pontosan a határán áll egy gyorsan gyarapodó mezőváros: Debrecen, a török fogságban sínylődő Enyingi Török Bálint birtoka.
 
A debreceni tőzsérek félelmet nem ismerve hajtják és hajtatják át a hatalmas szürkemarhagulyákat a török által megszállt országrészeken Bécs felé – vagy a vállalkozóbb kedvűek a császári harmincadvámot megkerülendő észak felé -, hogy onnan a nyugati kézműipar termékeivel és luxuscikkekkel térjenek vissza a keleti országrészbe.
 
Az öntudatos lutheránus polgárság egyik vezéralakja Bakóczy Péter tanácsnok, szenátor leánya, Sára a Székesfehérvárról Debrecenbe költözött nagy múltú és nagy hírű Sákvári tőzsérfamília utolsó sarja, Gábor felesége lesz. Az esküvő után azonban rá kell döbbennie, hogy férjét sötét titkok lengik körül, és talán az élete sincs biztonságban mellette...
 
A szerző kiterjedt történelmi kutatásokon alapuló, rendkívül élvezetes stílusban megírt történelmi regénye egyedülálló betekintést nyújt az 1500-as évek közepének mindennapjaiba, remek arányérzékkel állítva a kor történelmi és politikai eseményeit szereplői drámai és felemelő sorsának hátteréül.

A dokumentumok címleírásának lekérdezése folyamatban van...

Összes ajánló

Csuka Zoltán
Városi Könyvtár

Érd, Hivatalnok utca 12.
23/365470/1
- www.csukalib.hu -
- Írjon nekünk emailt! -
NYITVATARTÁS
Adószámunk: 15566991-1-13
SZJA 1%
Érdi Lengyel-Magyar Kulturális Egyesület
Adószámunk: 18706330-1-13