Csuka Zoltán Városi Könyvtár, Érd  
Elérhetőségek
Nyitva tartás
Könyvajánló

Szvetlana Alekszijevics:
Elhordott múltjaink

Szvetlana Alekszijevics Ukrajnában született (1948-ban), de Fehéroroszországban nőtt fel. Újságírói pályafutása során főként elbeszéléseket írt drámai események szemtanúival készült interjúk alapján. Könyvei harmincöt nyelven jelentek meg, számtalan díjat kapott, köztük a legjelentősebb a 2015-ös irodalmi Nobel-díj, melynek indoklása: „Többszólamú írásaiért, amelyekben a jelenkor szenvedéseinek és a bátorságnak állított emlékművet”.
Magyarországon egyik korábban megjelent kötete „A háború nem asszonyi dolog”, amely olyan nők monológjaiból áll, akik a háború kegyetlenségéről, a nők szerepéről és szenvedéseiről beszélnek. A másik a „Fiúk cinkkoporsóban”, mely az Afganisztánt megjárt katonákkal és az ott elhunyt fiaikat gyászoló anyákkal folytatott beszélgetésekből született dokumentumregény.
Az „Elhordott múltjaink” témája, hogy milyen embert hozott létre az ún. szocialista társadalom, s milyen emberi tragédiák rejtőznek a „kommunizmus bukása” mögött. Nem száraz fejtegetésekben kutatja az író, hogy az említett korszak alatt milyen ösztönöket épített ki az emberben a szabadság hiánya, hanem évtizedeken át gyűjtötte a történeteket, és ezeken az emberi sorsokon keresztül ad választ a kérdésekre. Őszinte empátiával dolgozik, ezért az emberek megnyílnak neki. Mindennél beszédesebbek nagy fejezetcímei: „A vigasztaló apokalipszis”, „Az üresség bája”, „Egy átlagember megjegyzései”, vagy az egész kötet összefoglalását is kifejező záró beszélgetés: „A szocializmusnak vége, de mi itt maradtunk”.
Nagyon nehéz, megrázó olvasmány, hiszen rólunk szól. Talán ezért is letehetetlen.

Nida Judit

A dokumentumok címleírásának lekérdezése folyamatban van...

Összes ajánló

Csuka Zoltán
Városi Könyvtár

Érd, Hivatalnok utca 12.
23/365470/1
- www.csukalib.hu -
- Írjon nekünk emailt! -
NYITVATARTÁS
Adószámunk: 15566991-1-13
SZJA 1%
Érdi Lengyel-Magyar Kulturális Egyesület
Adószámunk: 18706330-1-13