Csuka Zoltán Városi Könyvtár, Érd  
Elérhetőségek
Nyitva tartás
Zenei ajánló

Négy évszak esti mesék sorozat
2013

Miért fontos a mese?
A felolvasás, a mesélés, a történetmondás minden ízében erősíti a felolvasó és a hallgató közti kapcsolatot. Az a gyerek, akinek felolvasnak, aki könyvvel az ágya mellett alszik el, az ő maga is könyvszerető, olvasó emberré válik. Iskolás korában könnyebben tanul, kreatívabb lesz, érettebb szociális képességekkel rendelkezik majd. Ne gondolja senki, hogy a mai modern technikai eszközökkel telezsúfolt világban fölösleges az olvasás, hiszen az interneten, vagy bármelyik elektronikus úton elénk kerülő ismeretszerzés, problémamegoldás alapja az értő olvasás!
A meseolvasás nem mellesleg nagyon jó stressz levezető is, így egy jó mesehallgatás után gyermekünk álma biztosan szép és nyugodt lesz.
De ha már – okosan – rákapattuk gyermekeinket, unokáinkat a meseolvasásra, akkor ők bizony nap közben is jönnek majd, hogy mesééééééééééééélj! Mi meg a legnagyobb jóindulat mellett sem tudunk erre mindig időt szakítani.
 
Nos, ekkor jön nagyon jól a Négy évszak esti meséit tartalmazó CD sorozat, melynek részei értelemszerűen a Tavaszi, Nyári, Őszi és Téli esti mesék.
Mindegyik lemez örökzöld meséket tartalmaz, melyeket az MTVA Hangarchívumából válogattak. Ebből már gondolható, hogy a mesék előadói sem akárkik, nevesebbnél nevesebb művészek, akik közül sokan már sajnos csak felvételekről hallhatóak. A mesevilág megelevenítői között van pl. Bessenyei Ferenc, Benkő Gyula, Domján Edit, Váradi Hédi, Básti Lajos, Márkus László, Ruttkai Éva, Darvas Iván, és még sorolhatnánk hosszú percekig. S ha még néhány meseírót is említünk: Andersen, Fésűs Éva, Gianni Rodari, Fekete István, Zelk Zoltán, Móra Ferenc. Ezek után a nevek után az összeállítások színvonalát már nem kell dícsérgetni.
A digitális rekonstrukció után közreadott gyöngyszemek kitűnően helyettesítik a személyes meseolvasást vészhelyzetekben. Hogy aztán este, lefekvés előtt ismét előkerülhessenek a színes, varázslatos mesekönyvek!
 
Jó mesélést, jó mesehallgatást kívánok Önöknek, Nektek!

Nida Judit

A dokumentumok címleírásának lekérdezése folyamatban van...

Összes ajánló

Csuka Zoltán
Városi Könyvtár

Érd, Hivatalnok utca 12.
23/365470/1
- www.csukalib.hu -
- Írjon nekünk emailt! -
NYITVATARTÁS
Adószámunk: 15566991-1-13
SZJA 1%
Érdi Lengyel-Magyar Kulturális Egyesület
Adószámunk: 18706330-1-13