Csuka Zoltán Városi Könyvtár, Érd  
Elérhetőségek
Nyitva tartás
Filmajánló

A Katedrális
2011

A Ken Follett azonos című művéből készült A Katedrális című filmet ajánlom ez alkalommal figyelmükbe. Aki csak a filmet látta, általában lelkesedik érte, aki korábban olvasta a könyvet is, annak hiányoznak egyes jelenetek – ahogy az szinte minden feldolgozásnál előfordul.
Az 1989-ben megjelent kötetet keveseknek kell bemutatni, hiszen az napjainkig több százezer példányban fogyott el. Azon kevés művek közé tartozik, amely megjelenése után évekig képes volt a toplisták első helyén maradni.
A filmet a Scott rendező-producer testvérpáros (Ridley és Tony) jegyzi, és érdekessége, hogy sok jelenetét Ócsán és Fóton forgatták. A történetet nyolc, televízióra forgatott negyvenöt perces részben láthatjuk – természetesen a Zenei Könyvtárban található kiadvány mind a nyolc részt tartalmazza, négy DVD lemezen. A főbb szerepeket Ian McShane, Matthew Macfadyen és Eddie Redmayne alakítják, de megjelenik a képernyőn pl. Donald Sutherland és a magyar Götz Ottó is.
S hogy – nagyon röviden – miről is szól ez a lebilincselő történet?
„ A XII. századi történet a háború és trónviszály függönyén keresztül ábrázolja a kor egyházi és politikai hatalmi harcait, melyek embereket és dinasztiákat tesznek tönkre. A történet a kitalált középkori falu, Kingsbridge katedrálisának ötven évig tartó építését és a település jelentős kereskedelmi központtá való virágzását meséli el: szerelemmel, szenvedéssel, árulással, királyi és parasztsorból származó családok sorsainak követésével megszínezve”
 

Nida Judit

A dokumentumok címleírásának lekérdezése folyamatban van...

Összes ajánló

Csuka Zoltán
Városi Könyvtár

Érd, Hivatalnok utca 12.
23/365470/1
- www.csukalib.hu -
- Írjon nekünk emailt! -
NYITVATARTÁS
Adószámunk: 15566991-1-13
SZJA 1%
Érdi Lengyel-Magyar Kulturális Egyesület
Adószámunk: 18706330-1-13