Csuka Zoltán Városi Könyvtár, Érd  
Elérhetőségek
Nyitva tartás
Könyvajánló

Miklós Gergely (szerk.):
Ercsi évszázadai
2010

Várossá válásának tízéves évfordulóját (2010) ünneplő település helyismereti kiadványát ajánlom az érdeklődők figyelmébe. Az Ercsi évszázadai c. könyv végigkalauzol minket a mai kisváros múltján, a figyelmes olvasó pedig felfedezheti azokat a párhuzamokat és közös pontokat, amelyek Ercsit és Érdet összekötik és egyaránt kedvezően vagy éppen kedvezőtlenül befolyásolták a települések gazdasági és társadalmi életét. Hogy melyek ezek a közös vonások? Közigazgatásilag mindkét település 1950-ig Fejér megyéhez tartozott, részben, ill. teljesen a Mezőföldön találhatóak. Földrajzilag mindkét települést összeköti az érdi Sánchegytől az adonyi földvárig húzódó lőszfalperem és a Duna. Mindkét településen végigvezetett a rómaiak által épített limes, a ripa Pannonica, Érden és Ercsiben is épült török palánkvár. A két településnek voltak közös birtokosai: a Szapáry család, Sina Simon, Wimpffen Viktor.
A könyv szép kivitelű, keménykötésű, tartalmas kiadvány, egy muzeológus, Miklós Gergely és egy történész Barna Zsolt közös munkája. Első fejezete Ercsi természeti környezetével, földrajzával, állat-és növényvilágával ismertet meg bennünket. A második fejezet végigvezet minket a történelmi korokon az őskortól a rendszerváltásig, nyomon követve a település történelmi eseményeit és kiemelkedő személyiségeit (pl. Eötvös József). A kiadványt fekete-fehér korabeli fotók és képeslapok teszik érdekesebbé.
A kötet megtalálható könyvtárunk helytörténeti gyűjteményében.

Paulovits Erika

A dokumentumok címleírásának lekérdezése folyamatban van...

Összes ajánló

Csuka Zoltán
Városi Könyvtár

Érd, Hivatalnok utca 12.
23/365470/1
- www.csukalib.hu -
- Írjon nekünk emailt! -
NYITVATARTÁS
Adószámunk: 15566991-1-13
SZJA 1%
Érdi Lengyel-Magyar Kulturális Egyesület
Adószámunk: 18706330-1-13